A 977 személy megkérdezésével februárban készült reprezentatív felmérés arra vall hogy a szlovákoknak az egynegyede nem bízik az euróban, egyharmada pedig az Európai Unióban.
Az euróval és az Európai Unióval szemben a bizalmatlanság nagyobb a harminc éven aluliak, a nők, illetve a kisebb településeken lakók körében.
A közvélemény-kutatásban részt vevőknek több mint a fele azon a véleményen volt, hogy az euró bevezetése Szlovákiában több hasznot okozott mint kárt. Ennek ellenkezőjéről a megkérdezetteknek a 37 százaléka van meggyőződve.
A felmérés résztvevőinek csaknem 20 százaléka állította azt, hogy a közös európai fizetőeszköz esetleges problémái ellen ingatlanvásárlással biztosította be magát.
Érdekességnek számít, hogy a megkérdezetteknek csupán a 1,4 százaléka tudta felsorolni azokat az országokat, ahol az euró hivatalos fizetőeszköz, és mindössze 5 százalékuk tudta, hogy az euróövezetnek 17 tagállama van.
Szlovákia 2009. január elsején vezette be az eurót. A bevezetés előtt készült felmérések szerint a lakosság 60 százaléka örült a közös fizetőeszköznek, több mint 50 százalékuk pozitív változásokat várt tőle, és 30 százalékuk aggódott az euró bevezetése miatt.
Legolvasottabb
Megkezdődött az átrendeződés: már nem előny, hanem alapfeltétel ez a készség a munkaerőpiacon
Nagyot álmodtak Berlinben és Londonban: előbb szállnának partra Grönlandon, mint az amerikaiak
Végképp elszabadult az amerikai belháború: Trump mindent tagad
Ma jó hírt kapnak a nyugdíjasok, érdemes lesz résen lenni
Unalmas az állampapír? 2026 jobbnál jobb befektetési sztorikat ígér
Orbánnál kapott menedéket a volt lengyel igazságügyi miniszter – Ziobro szerint politikai üldöztetés elől menekült
Sorra üzentek Orbán Viktornak a külföldi kormányfők
Akad egy párt, amelyik határozott igénnyel állt elő nyugdíjügyben
Fontos banki levél érkezik minden magyarnak – pénzt bukik, aki erre nem figyel