A tárcavezető február 5-én kezdi meg kétnapos látogatását a kínai fővárosban. Az utat már novemberben előrejelezték Joe Biden amerikai és Hszi Csin-ping kínai elnök megbeszélésén, amelyet a G20 csoport indonéziai csúcstalálkozójának margóján folytattak.
Négy év óta ez lesz az első alkalom, hogy amerikai külügyminiszter látogatást tesz Kínában.
Legutóbb 2018 októberében Donald Trump volt amerikai elnök akkori külügyminisztere, Mike Pompeo utazott Pekingbe.
A kínai külügyminisztérium üdvözölte a bejelentést. Vang Ven-bin külügyi szóvivő úgy fogalmazott, hogy a két ország kapcsolatát vissza kell terelni „a stabil és egészséges fejlődés ösvényére”.
A két nagyhatalom között számos vitás kérdés áll nyitva, ideértve Kína Tajvannal, illetve Hongkonggal kapcsolatos politikáját, az ukrajnai orosz hadműveletet, az ujgur muszlim kisebbséggel való kínai bánásmódot, az észak-koreai atomprogramot, valamint a kereskedelmi vitákat.
A Biden-kormányzat többször értésre adta, hogy a gazdasági és katonai értelemben is feltörekvő Kínában látja az Egyesült Államok előtt álló legnagyobb geopolitikai kihívást.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Moszkva atomvádja után lépett London: brutális szankciócsomag jön