A tárcavezető abban bízik, hogy ezzel rákényszeríthetik az említett intézmények vezetőit a válságstáb rendeleteinek és a hatályos törvényeknek a betartására - írja az MTI.
"Együtt küzdünk azért, hogy a világjárványnak mielőbb vége legyen, és minél kevesebben fertőződjenek vagy halljanak meg" - mondta.
A kormány a múlt keddtől kötelezővé tette a koronavírus elleni védettségi igazolást az állami szférában, egy hónappal korábban pedig az egészségügyi és szociális ellátórendszerben, hogy mérsékelje a járvány terjedését. Azoknak, akik nem kaptak oltást, és nem estek át a fertőzésen, hetente kétszer teszteltetniük kell magukat.
Ezt azonban több hivatalban nem tartják be, és nem ellenőrzik, hogy az alkalmazottak rendelkeznek-e védettségi igazolással.
A rendelet egyik legnagyobb ellenzője Zoran Milanovic horvát államfő, aki "hülyeségnek, infantilisnak, az emberek terrorizálásának" nevezte az új intézkedést. Mint mondta: az elnöki hivatalban nem fogják ezzel "nyaggatni" az embereket. Ausztriában nemrég bekérették a bécsi horvát nagykövetet is, mert Milanovic az mondta: az osztrák korlátozások a "fasizmusra emlékeztetik".
Vili Beros egészségügyi miniszter felszólította az állampolgárokat: ne próbáljanak meg kibúvót keresni a tesztelés, a járványügyi szabályok és az oltás alól, majd utána kopogtatni a már így is túlterhelt egészségügyi ellátórendszer ajtaján. Ez képmutatás - jelentette ki.
Hozzátette: a Covid-igazolványok bevezetése nem állítja meg a járványt, de csökkenti annak terjedését. Amennyiben az emberek felelősségteljesen járnának el, annak a járványügyi szakemberek szerint elégnek kell lennie - húzta alá.
A valamivel több mint négymillió lelket számláló Horvátországban az elmúlt 24 órában 4926 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak, s a vírus okozta Covid-19 betegségben 62-en haltak meg. Kórházban 2591 beteget ápolnak, közülük 317-en vannak lélegeztetőgépen. Az országban eddig 2 132 477-en kaptak védőoltást, közülük 1 900 551-en már a második adagot is felvették.
A szomszédos Szlovéniában hétfőre 3394 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és a fertőzés következtében 23 beteg halt meg. Kórházban 1154 beteget ápolnak, közülük 285-an vannak intenzív osztályon. A valamivel több mint kétmillió lakosú országban eddig 1 222 459-en kaptak védőoltást, közülük 1 139 108-an már a második adagot is felvették.
Szlovén járványügyi szakemberek szerint enged a járvány negyedik hullámának szorítása, de nagyobb enyhülésre csak december közepén lehet számítani, míg a kórházakra nehezedő nyomás az év végéig el fog húzódni.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ausztria térdre rogyott, ez már a lakosság előtt sem titkolható

Bemondták a tíz százalékos áremelést - Gazdasági kényszer nyomasztja a burkolókat is
Az egekbe szökhet Orbán vérnyomása, Putyin barátaira vetett ki szankciókat az EU

Tízezres órabér, és akár még nyaralhat is - mégis lasszóval kell fogni a munkaerőt?

Ez nagyon nem hiányzott a németeknek, ebből komoly baj lehet

Invázió Budapesten: de ez még csak a kezdet

Simor András megnevezte, ki lehet örökre hálás az MNB-s ügy miatt

Komoly leállás jön az OTP-nél, érdemes előre gondolkodni

Magyar Péter kiakadt, tiszás aktivistákkal emberkedett a meggyilkolt maffiózó volt embere – videó
