Két év óta nem volt nem könyveltek el olyan rossz makrogazdasági adatot a lengyelek, mint szeptemberben, amikor az export éves összehasonlításban alig 0,3 százalékkal nőtt - írta a Rzezczpospolita. A szakemberek 2,9 százalékos pluszt jósoltak.
A nemzeti bank most közzétett adatai szerint az import is lelassult, de közel sem annyira, mint az export. Az utóbbi stagnálása és az előbbi folyamatos növekedése miatt a szeptember már a negyedik külkereskedelmi deficitet hozó hónap volt.
Kapcsolódó
A januártól szeptemberig tartó időszakban 2,3 milliárd euró deficit jött össze, miközben tavaly ugyanebben az időszakban még kétmilliárd eurós többlete volt az áruk kereskedelmének. Ugyanakkor Lengyelországnak továbbra is a többlete van a nemzetközi szolgáltatások cseréjében.
A prognózisok szerint a lengyel gazdaság - amely csodálatos módon Európában egyedüliként még a 2008-2009-es pénzügyi és gazdasági váltás idején is erősödött - rohamosan veszti lendületét. Az idei év 4,8 százalékos GDP-emelkedéséhez után 2019-re már csak 3,6 százalékkal, 2020-ra pedig 3,4 százalékkal számolnak a szakértők.
Legolvasottabb
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Péntektől drágul a benzin és a gázolaj
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Orbán Viktor elárulta, mi a kulcsa annak, hogy talpon maradjon az autóipar