Bármilyen külföldi erő is támogatna ilyesfajta törekvést, az kudarcot fog vallani - hangsúlyozta Hszi a CGTN kínai nemzetközi televízió internetes oldalán megjelent tudósítás szerint.
A kínai elnök szavai azzal egy időben hangzottak el, hogy Hongkongban immár 19. hete ismét utcára vonultak a tüntetők, akik egyre erősebb akciókkal fejezik ki elégedetlenségüket a várost irányító Peking-párti kormányzattal, illetve az egyre növekvő pekingi befolyással szemben. A megmozdulásokon rendszeressé váltak a durva összecsapások a demonstrálók és a rendőrök között, és a korábbiakban több ország - egyebek mellett az Egyesült Államok és az Egyesült Királyság - fejezte ki aggodalmát a helyzet kezelésével kapcsolatban.
Kína és az Egyesült Államok csütörtök-pénteken Washingtonban folytatta le a világ két legnagyobb gazdasága között 15 hónapja tartó kereskedelmi konfliktus megoldását célzó tárgyalások legújabb fordulóját. Donald Trump amerikai elnök, aki a Fehér Házban fogadta a kínai delegációt vezető Liu Ho kínai miniszterelnök-helyettest, a megbeszélés után úgy nyilatkozott, hogy szóba került közöttük Hongkong ügye is. Az amerikai elnök korábban utalt arra, hogy amennyiben Kína "rosszul" kezelné a hongkongi helyzetet, azzal a kereskedelmi tárgyalások további folytatását kockáztatná.
Hongkong 1997-ben tért vissza Kínához a brit gyarmati uralom alól, és az "egy ország, két rendszer" elve alapján bizonyos demokratikus jogokat élvez. Az elmúlt években azonban sok hongkongi aggodalommal figyeli, ahogyan Peking egyre növeli a befolyását a városban, s egyúttal csorbítja lakóinak szabadságjogait.
Hszi kétnapos látogatásra érkezett a nepáli fővárosba szombaton, ezzel személyében 23 év óta először utazott kínai elnök a dél-ázsiai országba. A két fél várhatóan egy Nepált Tibettel összekötő vasúti vonal kiépítéséről köt majd megállapodást.
Legolvasottabb
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Döntött a Fitch Magyarországról: nincsenek jó hírek
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik
Hol az örvény vége? Becsődölt egy újabb autóipari beszállító
Kötelező herevizsgálat, háborús jövőkép: történelmi döntés a hadsereg bővítéséről
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Már nem kell vesződni a sörösdobozokkal a Penny-ben
Bezár a könyvbazár: nem lesz nyitva a Libri ettől a naptól
Óriási fordulat a Liszt Ferenc reptéren: két szolgáltató csap le a taxis jogokra