Az Izvesztyija című lap szerint javaslatot kapott az orosz belügyminiszter és a duma elnöke egy civil szervezettől, hogy hozzanak létre egy számítógépes rendőri alakulatot az internet ellenőrzésére.
A moszkvai Belügyminisztériumban már működik az úgynevezett K Direktórium, amelynek feladata a törvénysértő online tevékenység megakadályozása, de ez csak potenciális szélsőségesekre és terroristákra vadászik. Az új alakulat az online fenyegetőzésekkel, sértő bejegyzésekkel foglalkozna, amelyek esetére az orosz civilek 50-2000 rubeles (10-39 dollár) büntetés kiszabását javasolják. A mémeket a napokban tiltották be.
A tekintélyes újság Kína példáját idézi, ahol március 1-től többek között tilos a neten olyan információkat közölni, amelyek károsak az államra vagy a társadalomra, vagy aláássák az ország valláspolitikáját.
A jobboldali Rogyina (Haza) párt elnöke, Alekszej Zsuravljov a RAPSZI jogi hírügynökség jelentése szerint törvényt javasolt, amelynek értelmében megtilthatnák a beutazást Oroszországba azoknak a külföldieknek, akik az oroszokat, becsületüket és méltóságukat, az orosz érdekeket sértő kijelentéseket tettek az interneten. Ennek ellenőrzését a romantikus hangzású Roszkomnadzorra, a kommunikációs felügyeletre bízná - az ezzel a 12. olyan orosz szervezet lenne, amelynek joga van megtagadni a beutazási engedélyt külföldiektől.
Legolvasottabb
Egyre nagyobb gáz van: taktikáznak a magyarok, szorul a hurok Európában
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Rátenyerelt a WHO a pánikgombra: szinte pontosan ugyanaz a forgatókönyv, mint a Covidnál
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Horrorszámlát kaphat, ha ezekre nem figyel oda most: csak így kerülheti el a kész anyagi csődöt
Egyre hangosabban ketyeg a nyugdíjbomba: mennyit bír el még a kassza?
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni