Még 2018. augusztus 14-én 11 óra 36 perckor az olasz A10-es autópályán a genovai Morandi-híd 200 méter hosszú szakasza beszakadt, 43 embert temetve maga alá.
Az új hidat, amely 18 hónap alatt épült fel, Genova védőszentjéről, Szent Györgyről nevezték el. Az építés még a karantén alatt sem áll le.
A hídon és a híd alatt tartózkodókból tizenegyen megsebesültek, és mintegy hatszáz személyt költöztettek ki a híd körül később lebontott épületekből. Szakértők szerencsének nevezték, hogy a hídomlás viharos időben történt, mivel éppen ezért kevés jármű haladt át rajta.
Az olasz bűnüldöző szervek még nem találták meg, hogy ki a felelős a 43 áldozat haláláért. Kiderült, hogy a híd felújítását korábban szakértők már javasolták, de a térség vezetői ellenezték.
Több mint negyven személy ellen emeltek eddig vádat vagy indítottak vizsgálatot a katasztrófa miatt, köztük a hidat üzemeltető autósztráda társaság menedzserei és mérnökeivel szemben. Az 1967-ben emelt híd az első feltételezések szerint a hiányos karbantartás miatt omlott össze. Mivel az új hídra is a régi üzemeltető társaság kapott koncessziót, az áldozatok rokonai többek között ezért nem vettek részt az avatási ünnepségen.
A hídroncsot tavaly június 28-án robbantották fel, ezt a romeltakarítás követte. Az új híd építése rekordidőt, 310 napot vett igénybe. Ezren dolgoztak napi huszonnégy órában, csak karácsony napján tartottak szünetet.
Az óriás hajóra emlékeztető új szerkezet az olasz sztárépítész Renzo Piano tervei alapján készült: az 1067 méter hosszú hídhoz huszonnégyezer tonna acélt és fémet használtak, ami három Eiffel-toronynak felel meg. A tizennyolc oszlopon emelkedő új híd felszín feletti magassága eléri a negyvenöt métert. Az építkezés 202 millió euróba került.
Sötétedés után minden este 43 lámpa világít majd a Szent György hídon.
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót