A 2,3 millió alkalmazottat képviselő legnagyobb németországi szakszervezet első embere Jörg Hofmann a Süddeutsche Zeitung című lapnak adott interjúban elmondta, hogy jelenleg rövidített munkaidőről folynak egyeztetések egyebek között a Daimler, a ZF és a Bosch autóipari vállalatnál.
Véleménye szerint a négynapos munkahét bevezetése épp a megfelelő válasz lenne az autóiparban zajló strukturális átalakulásra, mivel lehetővé tenné a munkahelyek megőrzését a leépítések helyett. A későbbiekben pedig a tapasztalatok alapján a fémipari, elektronikai és villamosgép-ipari ágazatok vállalatai is átvehetnék a munkahelyek megőrzésének ezt a módját.
Az IG Metall szakszervezet elnöke nem látja akadályát annak sem, hogy a munkaidő csökkentése a bér kiegészítésével történjen meg, hiszen "a munkaadóknak is érdekükben áll a munkaidőt rövidíteni a dolgozók elbocsátása helyett, mert ezáltal biztosítani tudják maguk számára a szükséges szakembergárdát, és egyúttal megszabadulnak a tömeges elbocsátások anyagi terheitől".
A kormánytól az eddiginél nagyobb erőfeszítést vár az IG Metall elnöke a koronavírus-válság következményeinek kezelésére. A munkahelyek megtartása érdekében 24 hónapra kellene meghosszabbítani a részmunkaidős foglalkoztatás támogatását - mondta Jörg Hofmann. A nyaralási szezon végeztével újra kell értékelni a helyzetet, de véleménye szerint "a kormánynak igazítania kell majd a konjunktúraprogramon" - írta az MTI.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz