Délelőtt a negyedik negyedéves brit GDP-adat érkezik (várakozás: 2,8 százalékos év/év növekedés), majd délután a tartós javak iránti megrendelések és a fogyasztói bizalom USA-beli alakulásáról jönnek adatok.
A várakozások szerint az amerikai fogyasztók hangulatát mérő mutató januárban hajszálnyival csökkenhetett, 78 pontra, a decemberi rendelések pedig 1,8 százalékkal bővülhettek.
A hazai makronaptárban csak a háromhónapos dkj-k aukciója szerepel, 60 milliárd forintos meghirdetett mennyiséggel.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje