Változatlanul marad az irányadó refinanszírozási műveletek 0 százalékos kamatlába, valamint az aktív oldali és a betéti rendelkezésre állás kamatlábának 0,25 százalékos, illetve -0,50 százalékos szintje – közölte rendes júliusi kamatdöntése után az Európai Központi Bank.

A döntés megfelelt a várakozásoknak, miután a piaci szereplők most leginkább az előretekintő iránymutatásra figyelnek. Ez különösen annak tükrében lényeges, hogy az EKB nem rég tette nyilvánossá rég óta tervezett új monetáris politikai stratégiáját.

Ebben eltért az eddigi, meghatározó irányvonaltól és kijelentette, hogy a kormányzótanács megítélése szerint az árstabilitás középtávon legjobban egy 2 százalékos inflációs cél kitűzésével tartható fenn. Ez a cél szimmetrikus, tehát az inflációnak a céltól való negatív és pozitív eltérései egyaránt nemkívánatosak.

Konstantin Veit, a Pacific Investment Management Company (PIMCO) portfóliómenedzsere szerint a mostani kamatdöntő ülés leginkább a szeptemberi, komolyabb váltásokat hozó találkozónak ágyaz meg. Ennek része, hogy jövő tavaszra az EKB visszaveheti a válságkezelő eszközvásárlását (PEPP), és a járvány előtt is meglévő eszközvásárlási keretének (APP) segítségével igyekszik kordában tartani a monetáris politikai feltételeket.

Petr Krpata és Carsten Brzeski, az ING közgazdászai szerint sem lesz most változás, ők azonban kevésbé tartják valószínűnek, hogy a mostani, az immár szimmetrikus inflációs céltól elmaradó, visszafogott növekedésű eurozónában komolyabb fékezést jelentene be az eszközvásárlásokban az EKB.

Többek között ezekre a kérdésekre is igyekszik válaszolni magyar idő szerint 14:30-tól Christine Lagarde, az EKB elnöke.