A The Daily Telegraph című konzervatív napilap kormányzati forrásai szerint a brit belügyminisztérium arra a megállapításra jutott, hogy a Nagy-Britanniában tartósan letelepedett 3,6 millió külföldi EU-polgár közül "hatból ötöt", vagyis hozzávetőleg 80 százalékukat nem lehetne törvényesen eltávolítani az országból, mivel 2019-re, a brit EU-tagság megszűnésének várható időpontjára ennyien szerezhetnek jogot az életvitelszerű nagy-britanniai tartózkodásra.

A jelenlegi bevándorlási szabályok alapján a külföldi EU-állampolgárok hivatalosan is állandó nagy-britanniai lakossá válnak, ha legalább öt évet folyamatosan és legálisan eltöltöttek az országban. A brit belügyminisztérium kívánságra erről igazolást is kiállít a kérelmezőnek.

A lapnak nyilatkozó kormányzati illetékesek szerint a terv az, hogy a kormány annak a több mint 600 ezer külföldi EU-polgárnak is állandó tartózkodási jogot ajánl fel, akik szintén Nagy-Britanniában laknak, de 2019-re még nem érik el az öt évi tartózkodási időt.

A The Daily Telegraph forrásai szerint ugyanakkor a brit kormány fontosnak tartja, hogy viszonossági alapon a külföldi EU-tagállamok is hasonló jogokat biztosítsanak az ott élő brit állampolgároknak.

Theresa May brit miniszterelnök már több nyilatkozatában is hangoztatta, hogy várakozása szerint viszonossági alapon a brit EU-tagság megszűnése után is biztosítható lesz a már Nagy-Britanniában élő külföldi EU-állampolgárok, illetve az uniós társállamokban letelepedett britek jogainak érvényesülése. Theresa May ugyanakkor többször kijelentette azt is, hogy a brit EU-tagságról tartott júniusi népszavazás - amelyen a választók többsége a kilépésre voksolt - megmutatta, hogy a britek nem akarják az EU-n belüli szabad mozgás elvének érvényesítését úgy, ahogy az eddig történt.

Az Európai Bizottság jelenlegi álláspontja szerint azonban ha Nagy-Britannia a kilépés után is hozzá akar férni az EU egységes belső piacához - ahogy azt a brit üzleti szektor folyamatosan követeli -, akkor tartania kell magát az unión belüli mozgásszabadság alapelvéhez.

A Financial Times című londoni gazdasági napilap szombati értesülése szerint a legnagyobb brit üzleti vállalkozások vezetői közös levelet intéznek Theresa Mayhez, arra intve kormányfőt: "minden körülmények között" ki kell zárni annak lehetőségét, hogy Nagy-Britanniának az EU-tagság megszűnése után ne legyen hozzáférése az unió egységes piacához.