Már hétfőn kiderülhet, hogy valóban egységes-e az EU-jövőjét illetően Angela Merkel német kancellár és Francois Hollanda francia államfő álláspontja. Berlini találkozójukon részt vesz Matteo Renzi olasz miniszterelnök és Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke. A minicsúcsról magyar idő szerint fél hétkor várható közlemény, majd vacsorával folytatódik a tanácskozás.
Az Európai Parlament kedden tart rendkívüli ülést, amelyen szavaznak a Brexitről délelőtt 10 és 12 óra között - a parlament frakciói már pénteken kezdeményezték, hogy miniél előbb kezdődjenek meg a kilépési tárgyalások.
Az ülésen Tusk mellett felszólal Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke. A vita színességét garantálja, hogy várhatóan elmondja véleményét Nigel Farange, a bevándorlófaló brit függetlenségi párt (Ukip) vezetője is.
Mi lesz az EU-val?
Még mindig kedden, EU-csúcs veszi kezdetét Brüsszelben. David Cameron, októberben távozó brit miniszterelnök tájékoztatja kollégáit a függetlenségi népszavazás eredményéről, de nem fogja kezdeményezni Nagy-Britannia kilépését az uniós alapszerződés 50 cikkelyének megfelelően. A csúcs vacsoraidőben kezdődik.
Másnap, szerdán reggelivel folytatódik a csúcsértekezlet. Cameron ezen már nem vesz részt. A téma a szigetország kiválása az 50 cikkely teremtette jogi keretek között. Tusk elővezet egy az EU jövőjével kapcsolatos átfogóbb elképzelést. A sajtótájékoztatók délután várhatók.
Legolvasottabb
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Mol-ügy: 15 napig nem jött olaj, most megszólalt a cég a bennfentes vádakról
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Megvan a 100. hungarikum – nem fogja elhinni, mi került be most
Ez a kis hevesi falu veri az egész országot: itt a legdurvább a gyógyvíz Magyarországon
Hétezer forint felett már gyanús – lehet, hogy eljött a váltás ideje
Aggasztó számok jöttek Trumpról: már a republikánusok egy része is így látja
Ezért halogat, ezért fél rossz dolgoktól – az agya trükközik önnel