Szombaton egy tüntető belehalt sérüléseibe a rendőrök és a tüntetők között a dél-perui Ilavében pénteken kitört összetűzés után.
„Az inka ösvények hálózata és a Machu Picchu-i citadella bezárását a társadalmi helyzet miatt és a látogatók biztonsága érdekében rendeltük el” – tudatta szombati közleményében a kulturális minisztérium.
A vasúti közlekedés – az egyetlen mód a turisztikai látványosság eléréséhez a gyalogláson kívül – több napja szünetel, a pályát ugyanis tüntetők megrongálták, az üzemeltető szerint felszedték a síneket.
A romváros lábánál, Aguas Calientesben legalább négyszáz turista rekedt, közöttük háromszáz külföldi. Decemberben a Machu Picchuban rekedt turistákat különvonattal menekítették ki, a rendvédelmi erők és vasutasok közreműködésével.
A gazdaság szempontjából létfontosságú idegenforgalom a perui GDP 3-4 százalékát teszi ki.
A zavargások Pedro Castillo elnök december 7-i lemondatása és őrizetbe vétele után robbantak ki, aki államcsínykísérletet hajtott végre, megpróbálva feloszlatni az őt alkotmányos vádeljárással elmozdító parlamentet.
Limában, ahová megérkeztek az andoki szegény régióból jött tüntetők, szombaton továbbra is feszült volt a helyzet.
A rendvédelmi erők páncélozott járművel törték be a limai San Marcos egyetem kapuját, hogy kiűzzék onnan a napok óta az épületben éjszakázó, vidékről érkezett tüntetőket. Mintegy kétszáz embert előállított a rendőrség.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon, Redditen vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!](https://www.economx.hu/fototar/fototar/fotoarchivum/200811/orig/image122666859032a33909_cropped_16-9_at_1454444215.jpg/240/?v=2024012201)
Gyümölcsteát venne? Akkor erről érdemes tudnia!
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
Az MNB elnökei
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)