Nem hivatalos információk szerint július elsejétől drágul a tízes közlekedési folyosó autópályadíja, vagyis megkezdődik a néhány napja átadott Grdelicai-szorosnál lévő szakasz használatának megfizettetése - írta a vajdasági Szabad Magyar Szó.
A Doljevactól Presevóig utazók 420 dinárt fizetnek majd, azoknak akik Belgrádból utaznak Presevóig, 1430 dinárba (4000 forint) kerül majd az úthasználat. A jelenlegi ár 1090 dinár. Azoknak, akik Szabadkáról indulnak további 560 dinárt kell fizetniük egy irányba.
Kapcsolódó
A Grdelicai-szoros néhány nappal ezelőtti megnyitóján az illetékesek még azt mondták, hogy egyelőre nem várható drágulás, mert erről előbb az autópálya-üzemeltető vállalat felügyelőbizottsága, majd végül a kormány hoz döntést. A nem hivatalos információk szerint viszont július 1-jéig kiépítik a fizetőkaput.
A tízes közlekedési folyosó déli szakaszán négy fizetőkapu létesül: Grdelicanal, Predejanenál, Vladicin Hannál és Vranjenál. Augusztus végéig megnyílik a közlekedési folyosó keleti szakasza is Bulgária irányába, a következő hónapban pedig az Obrenovac és Cacak közötti autópálya szakaszon is lehet majd autózni.
Legolvasottabb
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek