Lengyelországban a klímával foglalkozó minisztérium júniusban bemutatja azt a tervezetet, amely meghatározza, hogyan fizessen kompenzációt a kormány a felemelt áramdíjakért – idézte a Business Insider Polska Jacek Sasin állami vagyonügyi minisztert. A kártérítést nem mindenki kaphatja meg, csak a legszegényebb réteghez tartozók.
A jogszabály tervezetét most dolgozzák ki. Ez támogatja majd egyrészt a legszegényebbeket, másrészt a szabályzat megfogalmazása szerint az úgynevezett érzékeny felhasználókat. Valószínűleg négy kritériumot vesznek figyelembe, ebből az egyik az áramra kiadott ár részesedése a család jövedelméből. Ha ez magasabb, mint 10 százalék, akkor jár a kártérítés.
Az áram árát a háztartások többsége esetén az Energetikai Szabályok Hivatala (URE) határozza meg. Jelenleg átlagosan 9,5 százalékkal kerül többe az áram, mint egy éve – derül ki a statisztikai hivatal adataiból. Elemzők szerint a következő években többek között a szén-dioxid-kibocsátás korlátozása miatt ez még nőni fog.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Nem kerteltek az elemzők: India felzárkózik, Kína csak 2045 körül előzi meg az Egyesült Államokat
Minden fiatal ezt a szemüveget hordja, pedig nincs is szüksége rá