A moszkvai tervek értelmében jövő év elejétől a 18 százalékos általános forgalmi adón felül plusz 3 százalékos forgalmi adót vethetnek ki a régiók kormányai. A The Moscow Times szerint ezt a nyugati szankciók mellett elsősorban a regionális kormányok adóbevételei csökkenésének a gazdasági növekedés lefékeződésével súlyosbított költségvetési hiánya indokolja.
Elemzők szerint az adóemelés tovább növeli a máris 7,5 százalékos inflációt (a jegybanki célszám 5 százalék erre az évre), emeli a vállalkozások terheit és tovább lassítja a gazdaságot. A Reuters által megkérdezett szakértők már csak 0,3 százalékos GDP-növekedést prognosztizálnak erre az évre. A moszkvai VTB Capital vezető közgazdásza, Vlagyimir Koljcsev szerint az adóemelés nemcsak az üzleti légkört rontja tovább, de a lakossági fogyasztást is visszafogja.
Kapcsolódó
A lépést azonban vélhetően kikényszeríti a regionális kormányok költségvetési hiányának emelkedése: összesített deficitjük az orosz pénzügyminisztérium prognózisa szerint a 2011-es 35 milliárd rubelről (980 millió dollár) idén 857 milliárd rubelre (24 milliárd dollár) ment fel, ami a GDP 1,2 százalékának felel meg. Az új adótól évi 200 milliárd rubeles (5,6 milliárd dollár) bevételt várnak, vagyis ez is csak enyhítheti, de nem szünteti meg a deficitet. A Sberbank elemzői viszont arra mutattak rá, hogy 2,1 százalékkal emeli az inflációt és 0,5 százalékkal csökkenti a bruttó hazai terméket - bár ez attól függ, hogy hány régió vezeti be, milyen mértéket alkalmaz és milyen árukra veti ki ezt az áfa-pluszt.
Legolvasottabb
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Készül a kormány a háborúra, mobilalkalmazással találhatjuk meg a legközelebbi óvóhelyet
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Áttörést hoz a LED a rákgyógyításban? Röpke fél óra alatt elpusztította a bőrrák túlnyomó részét ez a felfedezés
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Világméretű felhívás a pápától: legalább karácsonykor legyen béke
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat