A belgrádi külügyminisztérium szokásos havi értekezletén Ivica Dacsics külügyminiszter (a képen balra) kifejtette, hogy országa támogatja Ukrajna területi integritását, és úgy véli, hogy az ukrán és az orosz vezetésnek meg kellene találnia a válság békés megoldásának módját - idézte a B92 belgrádi rádió. Azzal indokolta, hogy nem hajlandók csatlakozni a Moszkva elleni szankciókhoz, hogy ez abszurdum volna egy náluk sokkal nagyobb és erősebb országgal szemben. Hiszünk benne, hogy csak párbeszéddel lehet tartós megoldást találni az ukrán válságra. Szerbiának nem szabad részt vennie ebben a háborúban, bár úgy tűnik, valakinek ez a célja - mondta a külügyér.
Szavai szerint Szerbia az uniós tagság elérésére törekszik, ezért nincs szüksége konfliktusra a Nyugattal való kapcsolatában, de fenntartja a jó viszonyt Oroszországgal. Vannak kötelezettségeink, de tekintettel kell lennünk nemzeti érdekeinkre is. Fontolóra vehetnénk, hogy lemondjunk a Déli Áramlatról, ha lenne alternatívánk, de semmi ilyenről nem hallottam - jelentette ki. Hozzátette, hogy nem engednek semmilyen ultimátumnak vagy nyomásgyakorlásnak.
Legolvasottabb
Két nap sem telt el: újabb robbantásos merénylet Moszkvában
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Nézze meg, hogy vett-e ilyet a Lidl-ben, ha igen, ne egye meg!
Futurizmus vagy őrület? Tenger alatti alagút készül szupervonatoknak 123 kilométeren át
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat