A Barclays az európai gazdasági-pénzügyi kilátásokról összeállított, hétfőn ismertetett negyedéves helyzetértékelésében közölte, hogy várakozása szerint a valutaunió alacsony inflációval jellemzett, hosszasan elnyúló időszak előtt áll. A cég elemzői szerint - bár nem ez a ház alapeseti forgatókönyve - jelentős a kockázata annak, hogy az euróövezeti adósságválság után beindult dezinflációs folyamat végül deflációba torkollik, aminek negatív hatásai közé tartozna az euróövezeti reálkamatok emelkedése, ennek adósságdinamikai velejáróival együtt.

A Barclays euróövezeti deflációs sebezhetőségi indexe - amely nullától 1-ig méri a deflációs kockázatot - jelenleg 0,55, ami a cég meghatározása szerint "a magas kockázati sáv alsó széle". Az elemzés szerint az összetett index alkotóelemei közül az elmúlt két negyedév reálgazdasági teljesítménye, valamint az effektív reálárfolyam-kritérium tartotta magasan a kockázati mutatót.

A ház szerint mindez azt mutatja, hogy az euróövezeti defláció kialakulásának tényleges kockázata magasabb a középtávú piaci árazásokból vagy a monetáris politika retorikájából levezethető rizikószintnél.

A Barclays elemzői szerint a jelenlegi euróövezeti helyzet összehasonlítása a japán deflációs korszak hasonló szakaszával arra utal, hogy a valutaunió deflációs kockázata "nem számottevően alacsonyabb", mint Japánban volt az 1990-es évek elején.

A cég londoni elemzőstábja szerint az euróövezeti gazdaság kilábalási pályája is nagyon alacsony ívű lesz. A ház 2014-ben 0,4-0,5 százalékos negyedéves összevetésű GDP-növekedési ütemeket, az idei év egészére 1,3 százalékos éves átlagos növekedést vár a valutaunióban.

Új európai előrejelzésében a Moody's Investors Servide is nagyon hosszan elhúzódó, nagyon alacsony inflációval jellemzett időszakot jósol az euróövezetben, bár tartós deflációt nem valószínűsít. A világ legnagyobb hitelminősítő és gazdaságelemző csoportja hétfőn Londonban ismertetett előrejelzésében még 2018-ra is csak 1,8 százalékos éves inflációt prognosztizált a valutaunióban. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a gyenge növekedéssel jellemzett környezetben megvan a kockázata a még ennél is alacsonyabb inflációnak. A Moody's elemzői szerint nem kizárt, hogy az éves összevetésű euróövezeti infláció hosszú időn át a 0,5-1 százalékos sávban marad.

A cég szerint az euróövezeti szuverén adósok számára egy ilyen környezet csökkenő államháztartási bevételeket és reálértéken emelkedő adósságterhet jelentene. A GDP-arányos államadósság-ráták e rendkívül alacsony inflációval számoló forgatókönyv esetén "markánsan magasabb szinten" és később tetőznének, mint az alapeseti előrejelzés megvalósulása esetén.

A Moody's modellszámításai szerint 2018-ra az igen nyomott inflációs ütemet tartalmazó forgatókönyv az alapeseti prognózishoz képest Németországban 7 százalékponttal, Olaszországban 12 százalékponttal magasabb GDP-arányos államadósság-rátát eredményezne, és az adósságráták tetőzésének időpontja is legalább három-négy évvel későbbre tolódna az alapeseti forgatókönyv által valószínűsítetthez képest a legtöbb valutauniós gazdaságban.

A Moody's szerint mindezek alapján a hosszan elnyúló, nagyon alacsony inflációval jellemzett időszak lehetősége - a tartós defláció kizárásával együtt is - lefelé ható kockázatot jelent az euróövezeti gazdaság növekedésére.