Az észak-magyarországi ízek nem érnek véget az országhatárnál: a főzésmód, a fűszerezés, a jellegzetes fogások megtalálhatóak mindenfelé, hatnak a szlovák konyhára is és egyszersmind a magyar gasztronómia is átvett szlovák főzési szokásokat arrafelé. A kiadósság igencsak jellemzi a felvidéki magyar étkezést. Mikszáth Kálmán egyszer valamelyik Keglevich grófról anekdotázott, akinek Bécsben nagyon dicsérték a francia követ szakácsát, mire ő dupla bér ígéretével megszöktette a jeles főzőművészt, és elvitte felvidéki birtokára. Nagy botrány lett ebből, és a császár utasítására József nádor egy bizonyos Barkóczy nevű hivatalnokot küldött Keglevich birtokára, hogy hozza vissza a szakácsot, bármibe is kerüljön. Barkóczy ámulva látta, hogy a várt francia ételek helyett jó erős húslevest szolgálnak fel csigatésztával, majd babfőzelék következett füstölt oldalassal. Ezt ropogós malacsült követte, hogy aztán helyet engedjen a kapros túros metéltnek. Barkóczy amikor a szakács iránt érdeklődött, a gróf elárulta, hogy egy helybéli asszony főz a konyhán. A Bécsből hozott szakácsot elcsapta, mert mindig olyan ebédeket főzött, hogy az ember egy óra múlva már megint éhes volt. „Ez az asszony viszont érti a főzést, mondhatom, kiadósak az ételei, szívem szerint valók.” Nemcsak a kiadósság jellemzi azonban a felvidéki kosztot, hanem az árnyalatos, finom fűszerezés és az enyhe, pikáns ízek is. Szívesen használják az illatos fűszernövényeket, gyakran a kaprot, a zsályát, amely a májnak és a zsíros húsoknak kedvelt ízesítője és különösen rozmaringgal társítva ad finom ízt az ételnek, a magyar konyha egyik hagyományos ízesítőjét, a majoránnát és a turbolyát, amelynek apróra vágott zöldje a báránylevesnek, báránysültnek ad ízt és illatot. Megkülönböztetett hely illeti meg a felvidéki konyhában a juhtúrót. A juhtúrós tésztát sztrapacskának becézik, de az étlapokon többnyire haluska néven szerepel. Töpörtyűvel hintik meg és tejföllel öntik nyakon. Olyan változata is létezik, amelyhez a burgonyát lereszelik és összedolgozzák egy felvert tojással, kevés sóval és annyi liszttel, amennyit csak felvesz. A masszát fakanállal összedolgozzák és forrásban lévő vízbe szaggatják. Ezután leszűrik, cseréptálba rakják, zsírral megöntik, a tetejébe juhtúrót, esetleg pirított káposztát és libatöpörtyűt is tesznek. Eredetileg szlovák fogás volt, de átvette a felvidéki magyar konyha is. Kassáról, Rákóczi Ferenc városából a magyar konyha nem egy jeles fogása származik. Nem tudni, ki kreálta a csavart felsálat, de annyi bizonyos, hogy Kassán történt a nevezetes esemény. Egyebek közt azért nevezetes ez a húsétel, mert elkészítésénél a boróka, a vörösbor és a fokhagyma ízeinek kiváló együttesét sikerült az ismeretlen konyhaművésznek összehoznia. Pöstyén híres üdülőhellyé fejlődött a XX. század eleje óta, amikor a magyar balneológusok felfedezték vizének gyógyhatásait. A sikerhez azonban a város remek konyhája is hozzájárult olyan ételekkel, mint a borjúcombból készült pöstyéni szelet. Kifinomult ínyenceknek való: a besózott hússzeleteket mazsolás palacsintatésztába mártják és olajban kisütik. Zólyomban is kiváló, jellegzetes ízeket találni, például a zólyomi pecsenye babbal, mustárral, uborkával kombinálja a füstölt húsokat. A lőcsei tésztasalátához derelyetésztát főznek ki, zöldborsót és paradicsomot adnak hozzá, majd az egészet sóval, borssal, cukorral és citromlével ízesített salátalével leöntik.