Ártalmas ugyanis még a jófajta pipadohány is, mert a nikotin a nyálkahártyán keresztül a szájüregben is felszívódik, a pipadohány pedig sokkal erősebb a cigarettáénál. Mégis egészségesebb, ha napi négy-öt pipát szívunk el, mint ha 3-4-5 csomag cigarettát - tapasztalatból állíthatom. Míg ugyanis a cigaretta esetében semmi akadálya a láncdohányzásnak, amikor is az ember egyikről gyújt rá a másikra, ami nélkülözhetetlen, ha egy nap alatt végezni akarunk száz darab cigivel, ezt a pipával nem lehet elkövetni. Túl erős hozzá még a leggyengébb pipadohány is, ezért egyik pipát a másik után idegesen csak az próbálja szívni, akinek rozsdamentes acéllal van bevonva szájürege, torka és nyelve. Fontos kérdés az ideges pipázás. Bár kétségtelenül a dohány meghatározó eleme a pipázásnak, semmi köze a cigarettázáshoz. Amikor a legtöbb dohányos idegesen rágyújt cigarettájára, akkor a pipázónak ez eszébe sem jut. Tudja, hogy bár idegesen is lehet pipázni, de nem érdemes. Ha nem figyel a pipára, az másodpercenként kialszik, újra meg kell gyújtani, vagyis csak növeli belső feszültségünket. Nem állítom, mint egyesek, hogy ez inkább szertartás, de azért van benne valami. Ugyan láttam utcán, menet közben, vagy autót vezető pipázót, de nem is igen tartottam normálisnak őket. Az első esetben a füstöt elfújja a szél (hogy a parázsról ne is beszéljünk), márpedig akkor az egésznek nincs sok értelme, a másodikban pedig jó esélyünk van rá, hogy az első zökkenőnél az ölünkbe hulljon egy csinos adag parázs. A pipázásnak van néhány fontos kelléke, elsősorban a pipa. Mifelénk ennek ára 1500 forinttól a csillagos égig alakul. Ez az egyik oka annak, hogy a pipázás nem olcsó szenvedély. Pipából sosem lehet elég, mert mindnek más az íze, és mert hamar tönkremennek, ha egyfolytában ugyanazt a párat használjuk. Kezdőknek leginkább az aktív szénszűrős változatot ajánlanám, amely bár drágább, hiszen a Parabellum átmérőjű (9 milliméteres) szűrőbetéteket cserélgetni kell, de sokat elvesz a dohánynak a szájat-nyelvet maró hatásából, és megfosztja használóját a visszafolyó pipaszutyok igen mérsékelt örömétől is. A forma ugyan ízlés kérdése, de első pipáknak én inkább hajlított szárút és nem túl öblöset, vagyis könnyűt ajánlanék - az egyenes szárút nehezebb foggal tartani, ha még a feje is busa hozzá, hamar úgy érezhetjük, mintha ki akarná húzni a fogunkat. Kell ezenkívül pipaszurkáló, aminek elsőrendű funkciója a tömködés, égés közben ugyanis a dohányszálak elemelkednek egymástól, s csak a jól tömött pipa ég egyenletesen. Ezek már néhány száz forinttól kaphatók, de lehetőleg figyeljünk oda vásárláskor, mekkora a tömködő feje, mert kellemetlen, ha nem fér bele a pipába. Kell még tisztító, olyan, mint az üvegpucoló, csak hosszú és vékony, amivel időnként akármilyen büdös és kellemetlen, ki kell pucolni a pipát. Aztán a rágyújtáshoz a gyufán kívül vehetünk pipaöngyújtót, amely esetében szintén csak fantáziánk és pénztárcánk szab határt. Dohányt választani majdnem olyan személyes ügy, mint barátnőt, feleséget, de a kezdőknek inkább ajánlom a könnyű, nálunk többségében svéd, holland dohányokat, mint a híres angol cégekét, amelyekhez már jól jön némi edzés. Vehetünk még dohányzacskót, aminek nem sok értelme van, mert legtöbbjükben gyorsan kiszárad a dohány, ami a pipadohány halála, hacsak nem olyat választunk, amiben a dohányunk eredeti csomagolása mellett elfér egy-két pipa, az öngyújtó, a pipaszurkáló és néhány tartalék füstszűrő. A család számára a pipázás haszna egyértelmű - azon túl nem gond az ajándékozás, mindig van mit venni a papának. BARABÁS T. JÁNOS