Ha otthoni étkezéshez sört szeretnénk kínálni és nagyobb mennyiséget tárolunk, hűvös, sötét helyet válasszunk hozzá. Még véletlenül se tartsuk szabadban, ahol a napfénytől, a fagytól kezdve a legkülönbözőbb károsító hatások érhetik. A kupakos sörösüvegeket álló helyzetben kell elrakni, míg a (főleg külföldi és hagyományőrző söröknél alkalmazott) kengyelzáras palackokat fektetve, mint a bort. Fontos kellék a söröspohár. Korábbi időkben, de még a XIX. század végéig is a szűretlen, enyhén zavaros, inkább áttetsző, mint átlátszó sört fémből, fából, keménycserépből vagy kerámiából készült „serivó-készségekből itták. Ma főleg a különféle formájú és nagyságú üvegpoharak vannak használatban. A vékonyabb, a szomjoltó (az úgynevezett lager típusú) söröket öblös pohárban vagy korsóban illik asztalra tenni. A búzasöré a hosszú üvegpohár, mert a buborékok mozgása még vonzóbbá teszi a kedvelt italt. Tulipán alakú kehelyformába kell önteni a pilseni söröket. A különösen erős (a nyugat-európai, így a belga, dán és holland) árpaleveket öblös pohárba töltik, mert így érvényesülnek leginkább Gambrinus italának illatanyag-összetevői. Fontos megjegyeznünk, hogy a serleg kifejezést a szak- és a szépirodalom helytelenül használja. Ez csak név és nem forma! Ugyanígy a billikom nem sörivókészség, hanem bor fogyasztására szánt eszköz. Sokan úgy vélik, hogy akkor jó a sörital, ha olyan hideg, hogy szinte jegesen karcolja kortyolás közben a torkot. A túlhűtés megnehezíti a sör egyik jellegzetességének, a habzásnak az érvényesülését. Az ízek is másként hatnak, ha túl hidegen fogyasztjuk a sört. A fő szabály manapság az, hogy mindenfajta sört azon a hőmérsékleten kell kínálni, illetve fogyasztani, amelyen az erjesztés történt. Így a búzasört 58 fokon ajánlatos inni, a könnyű, szaknyelven vékony közöttük a tengerentúli söröket legjobb 78 fokon pohárba tölteni. A hazai és az európai, úgynevezett alsóbb erjesztésű világos és barna söröket egyaránt 810 fokon kínáljuk. Az angol és belga nehéz sörök túlhűtése azzal a kellemetlen következménnyel jár, hogy teljesen elveszítik azt a vonzó zamathatást, kellő hőmérsékleten kínálva annyiszor és szívesen felemlegetünk. Fogyasztásukat 1214 fokon (népszerűbben pincehidegen) javalljuk. A különlegességeket, főleg a nyugati kolostorok söreit így például a nagyon népszerű trappistát szobahőmérsékleten (1516 fokon) tegyük vendégeink elé. Ejtsünk néhány szót a sörözéssel kapcsolatos régi vagy ritkán használt kifejezésekről is. Beistrich a neve a korsó sörhöz kínált kupicányi pálinkának. A töröktatár eredetű „búzasört” kölesből, árpából vagy kukoricából erjesztik, íze savanykás. A mézből erjesztett sört félsörnek hívták. Sörözői zenészek borravalóinak gyűjtőhelye a söröző bejárati ajtaja körül elhelyezett tányér, az úgynevezett csáró. A borravalót serkrajcárnak becézték. Fickós, hanzlis, jánoskás a mellécsurgatott, látszólag a maradékokból összeöntögetett sör neve. Régi szakácskönyvek megemlékeznek a citromhéjjal, szegfűszeggel, fahéjjal, cukorral, gyömbérrel fűszerezett, tojással dúsított, tejszínnel finomított és kevés rummal ízesített forró sörről is. A pikoló sört füttyösnek is hívták, mert egy füttyre ki lehetett inni. (Más helyeken tréfa néven emlegetik, mert mennyisége megtréfálja fogyasztóját.) A gábli a régi sörözések kedvelt villásreggelije, a sörözői tízórai népszerű régi neve. Sörkorcsolya az italfogyasztást elősegítő, hatását mérsékelő, egyszerű sós és fűszeres, hideg és meleg harapnivalók sora. A legegyszerűbb az úgynevezett gyalogtojás, a tojás héjában főtt formájának gúnyos sörözői elnevezése. Hasonló a huszárrostélyos, amely a mindkét oldalán megpirított és zsírral megkent, fokhagymával bedörzsölt kenyérszelet. Lizi az 1 literesnél nagyobb sörkorsó neve, mert a német söröspincérlányokat becézték így, akik 610 ilyen óriásadagot is kivittek egyszerre vendégeik asztalára. Van csizmaformájú, amelyből csak megfelelő ügyességgel tud inni a szomjazó. Ha Krúdyt olvassuk, nem ritka, hogy hősei a sörözőben egy vágás sört kértek. Ez nem más, mint a félliteres korsóba belemért pohárnyi, 3 deci sör, melynek habja felpúposodott a korsó pereméig. Végül sörözői étel volt és újra divatozik a zóna. Nevét a Baross Gábor, a vasminiszter idején bevezetett, a vasúti és a villamosközlekedésben alkalmazott kisszakasz (másként a zóna) elnevezéséből kapta. Általában kistányéron kínált pörkölt, székelygulyás, gombás vese, szalontüdő volt. A századelőn a legnépszerűbb változata az úgynevezett ájnspenner vagy egyfogatú volt, a városi lovaskocsi-közlekedésből vett szóval. Ez egy darab virslit jelentett két-három főtt, apróbb, egész burgonyával, pörköltszaftban sokszor jelképes áron kínálva, ezzel is ösztönözve az ital fogyasztását. Draveczky Balázs