Bizonyára sokan ismerik a Készen áll már a híd, körtánc járja Avignonban kezdetű örökzöld „dalocskát”, amellyel a XII. században épült híd felavatásának állítanak emléket. A híd, a Pont Saint-Bénézet, ma már nem íveli át teljesen a Rhone folyót, mert a XVII. században egy áradás elsodorta a túlsó felét, a városhoz közelebb eső „fél” azonban megmaradt, jó pénzért, mamuszban végiggyalogolhat rajta bárki. Azaz csak gyalogolhatna, mert ez az első nap nem sikerül: hat óra előtt pár perccel érkezünk és a jegypénztáros hölgy kérlelhetetlenül közli, jöjjünk holnap. Desolée – mondja, és amennyiben egy francia ezt a szót használja, az annyit tesz, hogy végtelenül lesújtott és vigasztalhatatlan vagyok, ám az égvilágon semmit sem tehetek Önért – jobb, ha az ember sarkon fordul, mert úgysem ér el semmit. Nem baj, holnap visszajövünk, ráadásul a romjaiban is gyönyörű, régi középkori híd mellett egész Avignon egy óriási műemlék, bőven akad más látnivaló. Történelmi belvárosát 1995-ben méltán nyilvánították hivatalosan a világörökség részévé. A műemlékek városa A város egyik központja a Palais des Papes (Pápai Paloták) épületénél található. A város a XIV. században a francia főpapok által választott ellenpápák székhelye volt, akik kiátkozták a Rómában megválasztott pápákat. Ezt az időszakot nevezik a pápák avignoni fogságának, amely hatalmas fellendülést hozott a városnak. Ekkor építették a hatalmas, bevehetetlen erődítményt, a fortification-t, ahol az avignoni pápák biztonságban voltak. Egy magyar kapcsolat: a várost Nápoly királynőjétől, Provance grófnőjétől meg is vásárolták 1348-ban, a hölgyet a magyar történelemben Nápolyi Johanna néven ismerjük, és arról hírhedt, hogy férjét, Nagy Lajos királyunk öccsét meggyilkoltatta. A fortification máig megmaradt, ám a lakosok véleménye megoszlik abban, hogy a galambok ürüléke vagy az autók által kibocsátott égéstermék rongálja-e jobban a műemléket. A kultúra városa A középkori építészet emlékein túl múzeumok sokasága, kiállítások, galériák várják az Avignonba látogatókat. Jean Vilar színész, rendező és igazgató tevékenységének köszönhetőn 1947 óta rendezik meg itt nyaranta a színházi világtalálkozót. Pontosabban ez tavaly – először – elmaradt a szabadúszó művészek sztrájkja miatt, akik ilyen módon tiltakoztak a kormányzati támogatás megkurtítása ellen. Pedig nem érdemes kihagyni egy ilyen fesztivált, amelynek idején színház lesz a város régi kápolnáiból, gimnáziumai, kollégiumai udvarából, öreg mozikból, kis éttermekből. Ám még így sincs elég a hely az öt földrészről érkező társulatok számára, így színház lesz a régi tűzoltólaktanyából, a Rhone folyón horgonyzó uszályokból, a régi kőfejtőkből és a napraforgómezőkből. A történelmi belváros utcasarkain, szökőkútjainál bármely pillanatban, a semmiből színházi előadás veheti kezdetét. A legnagyobb hatást ránk a Calvet-múzeum, benne az avignoni primitív festők gyűjteménye, a Musée Requien növényritkaságai és ásványai, az ezer kódexet őrző pápai könyvtár, valamint az avignoni szikla (ez is a pápai palotában van) feledhetetlen panorámájával, napórájával és az Áldás völgyében álló, Európa egyik legnagyobb karthauzi kolostora tette. Napfényes Provance A város másik központja a Place de Horloge (Óra tere): kávézók és éttermek egymás hegyén-hátán. A napfényes Provance-ban vagyunk, az egyik asztalnál nézegethetjük az ország hírességeit, a hölgyeket, akik – mondani sem kell – nem hasonlítanak Picasso Avignoni kisasszonyok-jáihoz. A tengerpart, a Cote d’Azur alig száz kilométerre van, ami feltűnő: nincs az a nagy nekivetkezés, mint Magyarországon. A francia nők kevesebbet mutatnak magukból, ám mindegyik öltözködésében van valami rafinéria, valami ötletesség, charme, amitől az ember mégis bámul, mint borjú az új kapura. Francia konyha Az avignoniak a nyugodt táplálkozás hívei. A reggeli egyszerű: többnyire a nagy, fületlen bögrékben fogyasztott kávé, az elmaradhatatlan hosszú kenyér (baguette,) a lekvár, vaj, méz, a péksütemény (főleg croissant) adja a gerincét. Az ebédre legalább két órát szánnak, miként a vacsorára is – nem kapkodják el, az biztos. A franciáknak a napok ritmusát adja az étkezés, amelynek természetesen szigorú szabályai vannak, s a végén kötelező a több száz sajtféleség valamelyikének fogyasztása, és elmaradhatatlan a bor is, amelyhez szódát tölteni szentségtörés. Az asztalnál sok saláta és zöldség fogy. A fáma szerint nem Párizsban, hanem Lyonban és Avignonban találhatóak az ország legjobb éttermei. Ne hagyják ki a saját levében megfőzött fekete kagylót (moule), a levét az üres kagylóhéjjal illik kikanalazni, kenyérrel kitunkolni tilos. A legjobban a füstölt csirke (poule fumée) zamata nyerte el tetszésünket, amelynek leginkább az anjou típusú rozé bor hozza ki az ízét.