- Kisfiúként vezérigazgató akart lenni, vagy a szokásos szakmaideálok - mozdonyvezető, katona, oroszlánszelídítő, ilyesmi - vonzották? - Ezek a foglalkozások nem csábítottak soha. Komolyan két pálya érdekelt igazán, és sokáig nem tudtam eldönteni, mi legyek: mérnök vagy fizikus. Az előbbit ugyanis túl gyakorlatinak, az utóbbit túl elméletinek tartottam - Végül is mi befolyásolta pályaválasztását? - Sok véletlennek volt szerepe benne. Gimnáziumi tanulmányaim ideje alatt új fogalommal ismerkedett az ország, az atomenergiával. Az akkor indult programot még reklámozták is. 1966-67-et írtunk. Az újságok a Paksi Atomerőmű építéséről számoltak be. Ezzel a dilemmám eldőlt. Elhatároztam, Moszkvába megyek, a műszaki egyetem atomenergia szakára. Jelentkeztem és felvettek. - Céltudatosságát hogyan fogadták szülei? - Nem örültek, mert ebben a családban ez nem volt divat. De ellenzésük nem változtatta meg a szándékomat. - Tényleg, milyen családban nőtt fel? - Vallásos értelmiségi polgárcsaládban. Édesapám történész volt, édesanyám matematika-fizika szakos tanár. Sajnos már egyikük sem él. A nagyszüleim is diplomások voltak, mindannyian pedagógusok. Mindkét ág tősgyökeres budapesti. A gyerekkorom a nyolcadik kerület belső részéhez köt. - Az egyetem elvégzése után hogyan alakult a karrierje? - Friss diplomásként a Paksi Atomerőmű beruházásának előkészítésébe kapcsolódtam be, hiszen akkori szokás szerint állami ösztöndíjasként végeztem. Aztán dolgoztam a Budapesti Műszaki Egyetemen, majd 1977-ben családostul Paksra költöztem. Akkor indult el a villamosenergia-iparban az a pálya, amely 1998 októberében az itteni vezérigazgatói beosztásba juttatott. - Jól érzi magát a vezérigazgatói székben? Ön szerint meddig lehet ezt a munkát végezni, vagy éppen nyugdíjas állásnak tartja beosztását? - Nehéz munka ez. Azt mondom, amíg az ember az elképzeléseit meg tudja valósítani, érdemes csinálni, megéri a fáradságot. Nagyképűség lenne kijelenteni, hogy képes vagyok a nyugdíjig ellátni a feladataimat, ami esetemben még 11-12 évet jelent. Remélem, szellemileg is, fizikailag is alkalmas leszek rá. Csakhogy azt sem szabad elfelejteni: törékeny demokráciánkban a rendszerváltás óta minden parlamenti választás után leváltották az MVM vezérigazgatóját! Bár magam nem politikus vagyok, hanem szakember, tény, hogy a bizalom kérdése a kormány részéről egy ekkora cég első emberével kapcsolatban óhatatlanul felmerül. Hozzáteszem, Nyugat-Európában a nagy villamos társaságoknál is így van ez. - 2001-ben kísérleti jelleggel bevezetik a magyar villamosenergia-piacon a versenyt. Az ezt szabályozó törvénytervezetet várhatóan néhány héten belül az Országgyűlés elé terjeszti a kormány. Úgy tűnik, mintha az előkészítés kicsit csúszna. Önnek mi a véleménye erről? - Ez hatalmas munkát jelent. Ehhez mérhető 1994-95-ben folyt, amikor megszületett az új villamosenergia-törvény, és kialakult az a regulációs rend, amelynek alapján a privatizáció létrejött. A szakmai tartalmat illetően, úgy vélem, nincs különbség. A helyzet talán most azért nehezebb, mivel sok a vita, a különféle tulajdonosok érdekellentétei hátráltatják a munkát. Az előkészítés azért tűnik lassúnak, mert a konszenzuskeresés időigényes. Az érdekek ugyanis sokszor szakmai köntösbe burkoltan jelennek meg. - A jelenlegi privatizációs törvény alapján az MVM-ből 50 plusz 1 százalék tartósan állami tulajdonban marad. A kormány nyilatkozata szerint a többit egy vagy több részletben tőzsdére viszik. Várhatóan mikor és mennyit értékesítenek? - Erre még nincs érvényes döntés. Amíg hiányzik az új törvényi háttér, és a valódi piacosítás el sem kezdődött, addig ez nem is megy. Mindenképpen át kell alakítani a céget, és a működési rend is jelentős változtatásra szorul. Az elmúlt tíz hónapban a munka egyharmadát sikerült elvégezni. Azért ilyen keveset, mert a továbbiakhoz jogi szabályozás szükséges. Úgy vélem, a tőzsdére lépés legkorábbi dátuma 2001 közepe lehet. Mivel a többségi állami tulajdon a jövőben is megmarad, a dolgozói részvényjuttatások miatt a részvények mintegy 40 százalékának eladása jöhet szóba. - Mi kell ahhoz, hogy tőzsdeérett legyen a cég? - Sok minden. A legfontosabb a megfelelő jogszabályi háttér, továbbá a társaság belső működésének átláthatósága, gazdálkodásunk hatékonysága. - Milyen módszerrel zárná ki a tőzsdei értékesítéskor azt, hogy egy Magyarországon már jelen lévő befektető az igazgatósági tagsághoz elegendő mennyiségű részvényt vásároljon? - Ez jogi eszközökkel könnyen megakadályozható, van rá kialakult gyakorlat. A vásárlás nem tiltható meg, ám az befolyásolható, hogy milyen mértékben élhessen az új tulajdonos a részvénycsomaghoz tartozó jogokkal. A másik eszköz az állami többségi tulajdon. Amíg ez megvan, addig a szavazás eldöntött, mivel a részvénytársaság az összes lényeges kérdésben sima többségi szavazással dönt. A korlátozás mindenképpen indokolt, így az állam nem kerülhet olyan helyzetbe, hogy valamelyik tulajdonosi csoport megzsarolja. - Korábban nyilvánosságra hozták, hogy a távközlési üzlet felé sandítanak, és önálló szolgáltatóként akarnak a piacra lépni. Az utóbbi időben azonban nagy a csönd, talán megváltozott a szándékuk? - A szándék változatlan, csakhogy a távközlési szolgáltatások kereskedelmi-üzleti értékesítésében még nincs tapasztalatunk. Úgy gondoltuk, partnereket keresünk ehhez. Most azért van csönd, mert a rengeteg érdeklődő között sem találtuk még meg az igazit. - Szeret gyorsan autózni. E kedvtelését a rendőrség megértésére alapozza, vagy a szabálysértési bírságokat bekalkulálja a rendszeres fizetnivalói közé? - Bevallom, nem önmagában a sebesség vonz. Mindent gyorsan csinálok: gyorsan beszélek, dolgozom, és vezetni is így szoktam. Ezt azonban szerencsére ritkán veszik észre a rend őrei, így nem sok bírságot szabnak ki rám. Ha itt-ott megbüntetnek, szó nélkül fizetek. GYERKÓ KATALIN **** KERETBEN **** George Washington, a földbirtokos Kevesen tudják, hogy George Washington- nak, az Egyesült Államok első elnökének komoly vagyona volt. Vannak, akik azt állítják, hogy több pénze volt, mint J. Paul Gettynek és Nelson Rockefellernek együttvéve. Bár pozíciója kétségtelenül rengeteg alkalmat adott a meggazdagodásra, egyik életrajzírója szerint: "Nincs még egy ilyen becsületes úton szerzett és maradéktalanul megérdemelt vagyon Amerika történetében." George Washington 1732-ben született a virginiai Bridges Creekben, gazdag földbirtokos családban. Jó kezdet volt, mert akkoriban Amerika leggazdagabb emberei a földbirtokosok voltak. Washington földmérőnek tanult, majd nyugaton harcolt az indiánok és a franciák ellen. Huszonhat évesen már a virginiai nemzetgyűlés tagja volt, tizenhat évvel később pedig ő képviselte az államot az első kontinentális kongresszuson. Már fiatal korában földekbe fektette a jövedelmét, huszonnyolc éves korában már 600 hektárnyi földbirtok volt a tulajdonában, ennek egy részét örökölte, másik részét ő maga vásárolta. Washington - noha addig is vagyonos embernek számított - akkor lett igazán gazdag, amikor 1759-ben feleségül vette Martha Dandridge-t. A huszonhét éves özvegy első férje D. P. Custis virginiai ültetvényes volt, aki 6800 hektáros birtokot hagyott feleségére és két gyermekére. A birtok értéke mintegy 600 000 dollár volt, és ezzel Martha lett a leggazdagabb asszony Virginiában. A házaspárnak nem született gyereke, az asszony két gyereke még Washington elnökké választása előtt meghalt. Washington elkötelezte magát a brit uralom elleni függetlenségi harc mellett: többször felajánlotta, hogy a saját költségén hadsereget állít fel. 1775-ben a második kontinentális kongresszus megbízta a szárazföldi hadsereg főparancsnokságával. Főparancsnoki szolgálataiért nem fogadott el pénzt: visszautasította a neki felajánlott havi 500 dolláros havi fizetést, azzal, hogy kizárólag költségeinek megtérítésére tart igényt, ezekről a háború után pontos kimutatást nyújt be a kongresszusnak. Washington - rendkívüli nehézségekkel megküzdve - 1781-ben Yorktownnál döntő győzelmet aratott: bekerítette és legyőzte Cornwallis angol tábornokot, és ezzel a függetlenségi háború hőse lett. Két évvel később visszaadta a kapott megbízást és visszavonult Mount Vernon-i birtokára. 1787-ben visszahívták az alkotmányozó nemzetgyűlésbe. 1789-ben megválasztották az Egyesült Államok első elnökének, 1792-ben pedig újraválasztották. Vagyona eközben tovább gyarapodott, mert a kongresszustól is kapott földeket a hazának tett szolgálataiért. Ennek ellenére állítólag gyakran voltak pénzgondjai. Egyesek szerint ahhoz is 500 dollárt kellett kölcsönkérnie, hogy Mount Vernonból New Yorkba utazzon az elnöki beiktatásra. Sok készpénze soha nem volt, de napi fizetési gondjai ezután megszűntek: elnöki fizetése évi 25 000 dollár volt. Szeretett számolni, és mindig pontos kimutatást vezetett vagyona alakulásáról. Amikor 1799-ben, hatvanhét évesen meghalt, vagyonát feleségére és rabszolgáira hagyta, azzal a feltétellel, hogy özvegye halála után szabadítsák fel a birtokán dolgozó összes rabszolgát. Körülbelül 50 000 dollárnyi részvényt különböző iskolákra hagyott, a többi huszonhárom kedvezményezett egyenként 1500 dollárnyi részvényt kapott. Mintegy ötven évvel Washington halála után a Mount Vernon-i birtok teljesen lepusztult, mert nem tudták gazdaságosan működtetni. 1853-ban néhány lelkes polgár alapítványt létesített, hogy megvásárolják és rendbehozzák az első amerikai elnök otthonát. A helyi nőszövetség 200 000 dollárt gyűjtött erre a célra, később az eredeti bútorok egy részét is sikerült összeszedni, így jött létre a ma is működő Washington Emlékmúzeum. V. É. Államosítás A II. világháború után a brit munkáspárti kormány a szakszervezetekre támaszkodva államosítást és fellendülést ígért. Winston Churchill egyik életrajzírója jegyezte le azt a párbeszédet, amely Churchill és a Munkáspárt vezetője között zajlott le a képviselőház mellékhelyiségében. A munkáspárti vezető érkezett először, és azonnal beállt a kiválasztott helyre. Churchill egy pillanattal később jelent meg, ugyanazon szükségtől hajtva, és ahogy meglátta ellenfelét, a legtávolabbi piszoárhoz ment. "Szégyenlősek vagyunk ma egy kicsit, ugye, Winston?" - tréfálkozott a munkáspárti vezér. "Az ám - vágott vissza Churchill -, hiszen bármikor valami méreteset látsz, rögtön államosítani akarod." TODD G. BUCHHOLZ: ÚJ ÖTLETEK HALOTT KÖZGAZDÁSZOKTÓL EURÓPA KÖNYVKIADÓ, BUDAPEST, 1998