Bár az Olasz nyelv kezdőknek nézése közben mi is elhittük pár pillanatra, hogy Lone Scherfig képében a dán dogma-rendezők sora egy újabb nagy kaliberrel gazdagodott, ám pár órával a vetítés után már helyére lehetett rakni, mint nagyon kedves, jól megcsinált filmet. A romantikus szomorú-vígjáték stílusjegyek dominálnak az Olasz nyelvet követő Wilbur öngyilkos akar lenni címűben is, a változás csak annyi, hogy ezúttal jórészt angol és skót színészek angol nyelven játszanak, egy formai szempontból teljesen dogmátlanított filmet. Elég sok változás. A recept maradt: szétdobált emberek, akiket - tudjuk az első perctől fogva - a sorsuk majd összehoz, azzal a különbséggel, hogy ostoba most az alaphelyzet: a futballistából lett olasztanár Hal-Finnel szemben Wilbur egy papírmasé figura, akiről nem tudjuk, miért akar folyton öngyilkos lenni (a gyerekkori emlékes dolog nem nagyon stimmel, akkor sokkal kattantabbnak kellene lennie, nem ilyen hobbiöngyilkosnak). A kezdetek kezdetén még szórakoztató a szereplőgárda: Shirley Henderson úgy esik be az egyik fő helyszínt jelentő antikváriumba, mint egy dark-gothic Szenes Andrea, Adrian Rawlinsban ugyanúgy megtalálhatóak Sting, mint Navracsics Tibor vonásai, a címszereplő Jamie Sives pedig egyértelműen a járási Robbie Williams-hasonmásverseny helyezettjeként kaphatta a munkát. Bár vicces lenne ilyen sztárparádéként tovább nézni a filmet, a kórház- és betegségfetisiszta dánoknál előbb-utóbb be kell jönnie a tragikumnak is - be is jön. Ha valaki hiányolná, hogy miért nem a történetről beszélünk, akkor azt tudjuk válaszolni, hogy ha elmondanánk, tényleg semmi értelme nem lenne megnézni ezt a semmitmondó zenével megtámogatott csöpögést (még karácsony is van benne!). Scherfig sok mindent elkövet, hogy kedvetlenül jöjjünk ki a moziból, de egy záró „Kingdom”-utalásért (Lars Von Trier kórházi kultuszsorozatára) sokat megbocsátunk ezekből.