Szeretem ezt a filmet. Érdekes, magával ragadó. Fordulatai – bár egy afféle akciófilmhez képest kevesebb van belőlük – eredetiek és meglepőek. Mindezt azért bocsátom előre, mert miután elolvastam az írásos tartalomismertetést, meglehetős bizalmatlansággal ültem be a moziba. Egy történet, amelynek az adja a gerincét, hogy valaki folyamatosan elmeséli másoknak egy meg nem történt esemény élményét, egy soha meg nem esett szerelmes éjszaka históriáját – nem ígért valóban szórakoztató két órát. Inkább valamiféle lilába hajló művészkedést. Olyasmit, amiből majd' annyi van az európai honosságú filmek között, mint amennyi az elfuserált amerikai bűnügyi történet. Szerencsére – csalódtam. Bár ami a filmen zajlik – pontosan megegyezik a tartalmi leírással. Cselekménye dióhéjban: Horty, a történet főszereplője egy kis francia vasüzem munkása, aki megnyeri az évente szokásos akadályfutó-versenyt. Jutalmul azt kapja, hogy elutazhat Angliába, s tanúja lehet az óceán új csodája, a Titanic első vízre szállásának. Az eseményt megelőző éjszakán egy nagyon vonzó, fiatal nő kéredzkedik be a szobájába, mondván, hogy nincs hol aludnia és honfitársától kér segítséget. A férfi beengedi, de nem történik közöttük semmi, a lány reggelre eltűnik. Horty másnap véletlenül rábukkan a lány fényképére egy vándor fotográfusnál. Otthon, amikor munkatársai felfedezik a fotót, unszolni kezdik, hogy beszéljen a különös kalandról. S Horty mesélni kezd. Fantáziájában egyre színesebbé válik a történet, s a Titanic elsüllyedésének híre újabb, tragikus dimenziókat rajzol a sosem volt események mögé. A dolognak híre megy, felkeresi egy vándor színtársulat igazgatója és ajánlatot tesz, hogy fellépteti őt. Zoé, a felesége – aki megérzi, hogy a történet csak a fantázia szülötte – ráveszi férjét, fogadja el az ajánlatot. Hortynak sikere lesz, míg egy napon, valamelyik előadáson a nézőtéren megpillantja Mariet, a lányt, aki túlélte a Titanic katasztrófáját. Hogy innen miként folytatódik a történet, illetlenség lenne elmesélni. Csak annyit mondhatok: érdekesen, megtartva a film addigi stílusát. Hogy miként lesz ebből a statikusnak ígérkező históriából vonzóan pergő film, ahhoz legalább két feltétel teljesülése nélkülözhetetlen. Az egyik, hogy Bigas Luna, a rendező s egyben a történet egyik társszerzője, megtalálja azokat a vizuális eszközöket és arányokat, ahogy a valóság és a fantázia eseményeit megjeleníti és egybeötvözi. Nos, ez nagyszerűen sikerült. Az arányok pontosak, az eszközök szépek, mindvégig a jó ízlés szigorúan szabott határai között maradnak. Van bennük csipetnyi humor is, afféle ízesítő fűszerként. A másik nélkülözhetetlen elem: sikerül-e a főszerepre olyan színészt találni, aki meg tudja valósítani a hihetetlenül nehéz feladatot. Bigas Lunának jó szeme volt. A számomra teljesen ismeretlen Olivier Martinez tökéletes választásnak bizonyult. Átélési képessége, eszközeinek mértékletessége minden pillanatot hitelessé tesz. Bán Róbert