A hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárás eredménye a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A mostani eljárás előzménye, hogy az ajánlatkérő már 2015-ban lefolytatott egy közbeszerzést a mostanival azonos témában, amelyet akkor is a Századvég Politikai Iskola Alapítvány és a Századvég Gazdaságkutató Zrt. nyert meg.
Az NFM most azzal indokolja a nyílt közbeszerzés hiányát, hogy a régi közbeszerzési törvény szerint hirdetmény nélküli tárgyalásos eljárást lehet lefolytatni, ha a beszerzés kapcsolódik egy korábbihoz. A módszertan azonos a 2016-ban végzett kutatáséval, vagyis országonként ezer fős mintán kell telefonos interjúkat készíteni. A meginterjúvoltak elmúltak 18 évesek, egy interjú hossza átlagosan 15 perc. Végül fel kell dolgozni az így befolyt adatokat.
Kapcsolódó
Az NFM május 18-án kötötte ,meg a szerződést a Századvég két szervezetével, de az csak most jelent meg a Közbeszerzési Értesítőben.
A Századvég másik jelentős júniusi megbízásáról itt írtunk.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Ez a testület dönti el, hogy mely kritikus objektumokhoz rendelnek katonákat
Szép osztalékot fizet a Telekom, majdnem meglett az ezermilliárdos éves bevétel