A feldolgozó helyiségek, hűtők és füstölők egyáltalán nem voltak alkalmasak kistermelői tevékenység végzésére. A termelő penészes szemeteskukában pácolta a termékeket, koszos üstökben ipari zsírt olvasztott. Maga az üzem egy takarítatlan garázsban volt berendezve, ahol tyúkok mászkáltak a termékek között.
A kistermelő az ellenőrzést megelőző három hétben az alapanyagokról, a gyártásról és az eladásról sem vezette a szükséges dokumentumokat, így termékei többek között a nyomonkövethetőség szabályainak sem feleltek meg.
A kistermelő három piacon árusított termékeit (Péteri, Sülysáp és Diósd). Mivel a kistermelők számára engedélyezett heti egy sertésvágásból nem tudta kielégíteni a vásárlók igényeit, ezért alapanyagokat (például zsírszalonnát, sertés apróhúst, marhanyelvet) és késztermékeket (többek között paraszt májast, füstölt oldalast, füstölt szalonnát) is vásárolt. Előbbieket saját termékeibe dolgozta be, míg utóbbiakat átcsomagolta.
Az előállító helyen talált 52 tétel közül 46 nem volt nyomonkövethető, 6 tételnek pedig lejárt a fogyaszthatósági, illetve minőség megőrzési ideje. A szakemberek az ellenőrzés során többek között 2012 márciusában lejárt fokhagyma port és 2013 év elején lejárt kötözött sonkát is találtak. Legnagyobb mennyiségben étkezési zsírt (2883 kg-ot) kellett megsemmisíteni.
A NÉBIH KÜI összesen több mint 5700 kg alapanyag, félkész- és késztermék forgalomból történő kivonását rendelte el. A megsemmisített tételeket ekkora mennyiségben egy kistermelő - normál esetben - több mint 2 év alatt tudná előállítani.
Legolvasottabb
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Még mindig nem tudják Macaulay Culkin gyerekei, hogy ő Kevin
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba