A román cégnyilvántartás adataiból kiderül, hogy a Lixid Project SRL adóssága 2016-ban 16 millió euró, vagyis közel ötmilliárd forint volt. A vállalkozás tavaly 4,5 millió eurós forgalom mellett 1,6 milliós, vagyis félmilliárd forintos veszteséget termelt - olvasható a napilapban.
A Magyar Nemzet belső körökből származó információi szerint legkésőbb tavaszra bedőlhet a gyár, hacsak nem érkezik valahonnan segítség.
A sörgyártó cég sokat költhetett a magyarországi terjeszkedésre is, például négyszeresére növelték a gyár kapacitását, hogy a várható igényeket ki tudják elégíteni. A Magyar Nemzet szerint miután magyar politikusok kiálltak a székelyföldi sörgyár mellett (Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a csíkszentsimoni gyárba is ellátogatott, hogy a magyar kormány támogatásáról biztosítsa a Csíki Sör Manufaktúrát), a cégvezetés arra számított, hogy a magyarországi terjeszkedés simán megy majd, mert az emberek érzelmi okokból őket fogják választani. A terv nem sikerült, Lénárd augusztus végén azt nyilatkozata, hogy árháborút indítottak ellenük a magyarországi forgalmazók - olvasható a lapban.
Elzálogosított vagyon
Az Átlátszó Erdély ma arról írt, hogy a Lixid Project SRL egyik csíkszentsimoni gyárterületét, a telken lévő épületeket, a sörgyár berendezéseit, az alapanyagokat, a cég autóparkját, folyószámlákat - gyakorlatilag a cég teljes vagyonát - zálogjog terheli a zálogjogi nyilvántartás adatai szerint.
A nyitókép illusztráció, forrás: Stocksnap
Legolvasottabb
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Hatalmas delegációt küld Orbán Viktor Moszkvába, Oroszországban is erről beszélnek
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére