A kamara a fővárosi és kerületi önkormányzatok számára több intézkedést is javasol, például minden budapesti önkormányzati tulajdonban lévő kisvállalkozó által üzemeltetett vendéglátóhely teljes bérleti díjának elengedését visszamenőleg 2020. november 1-jétől a korlátozások végéig - írja az MTI.
Minden budapesti kerületi önkormányzat engedje el a teljes 2021-es évre a közterületfoglalási díjat azon vendéglátóhelyek esetében, amelyeket a válság által leginkább érintett vállalkozó üzemeltet.
Kapcsolódó
Javasolják a Budapesti Válságkezelő Alap felállítását 500 millió forint fővárosi és 500 millió forint kerületi forrásokból, amelybe a kisvállalkozói iparűzési adókedvezménnyel élni nem kívánó budapesti vállalkozások a megtakarított összeget vagy a válság ellenére jól prosperáló, és a többi vállalkozással szolidaritást vállaló vállalkozók adományukat befizethetik akár konkrét megsegítendő válság sújtotta kisvállalkozást is megnevezve.
Javasolt kormányzati intézkedések:
- Az állami bértámogatások kiterjesztése a vendéglátáshoz és turizmushoz kapcsolódó és hasonlóan rendkívüli mértékben sújtott üzletágakban tevékenykedő vállalkozások részére (például idegenvezetők, személyszállítók).
- A bértámogatások kifizetése során a köztartozások miatti NAV visszatartási jog felfüggesztése.
- NAV végrehajtások felfüggesztése.
- A jelentős bevétel-kieséssel sújtott katás (kisadózó vállalkozások tételes adója) vállalkozók havi tételes adójának 50 százalékának elengedése
- Egy "SOS Válságtúlélő és Újraindulási" azonnali hitelprogram kidolgozása (például a KAVOSZ-szal közösen új Széchenyi kártya termékek), mint fedezet nélküli kis összegű gyorshitelek, könnyített fedezettel magasabb összegű gyorshitelek.
A kamara továbbá azt is javasolja, hogy az üzleti célra kiadott ingatlanok esetében a bérbeadó adjon a visszaeséssel arányos bérletidíj-engedményt a válság sújtotta bérlőknek. Emellett a kormány, tekintettel a vészhelyzetre, rendelettel szabályozhatja a köz- és magánszféra ingatlanbérbeadását a válság sújtotta szektorok kis- és középvállalkozói részére, oly módon, hogy a nyitás utáni legalább három hónapos időszakra is kedvezmény adását írja elő.
A BKIK segítene ezen javaslatcsomag végrehajtási akcióterveinek kidolgozásában, emellett egy, a válságba jutott vállalkozásokat az üzleti szféra összefogásával segítő javaslatcsomagon is dolgozik - írta az MTI
Legolvasottabb
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Egyetlen mulasztás elegendő: pénzbírság vagy akár rendőri elhurcolás vár azokra a fiatalokra, akik ezt nem teszik meg
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót