Pár hónap alatt elkészült a McDonald's legújabb étterme: a cég tavaly augusztusban kezdte meg az építkezést az M7-es autópálya kápolnásnyéki lehajtója után következő velencei pihenőnél található Mol-kút mellett egy új étterem építését, amely a héten nyílik meg.
Az új típusú étteremben kiemelt szerepet kaptak a digitális megoldások. A vásárlókat érintőképernyős rendelésfelvevők, digitális menütábla és az autósokat digitális drive is várja majd.
Kapcsolódó
„Növekedési stratégiánk részeként, 2019-ben célul tűztük ki, hogy a következő években dinamikus ütemben, és megújult éttermi koncepcióval terjeszkedjünk tovább Magyarországon. Ennek keretében feltérképeztük az országot, és a lehetséges fejlesztési helyszínek közül a Balaton felé vezető útvonalak sem maradhattak ki. Tudatosan kerestük meg azokat a helyszíneket, ahol realitása van egy-egy új étterem nyitásának. Így hatalmas öröm számunkra, hogy most átadhattuk a velencei éttermet, és ezzel új pihenési, étkezési helyszínt nyújthatunk a Balaton felé utazóknak” – mondta Égi Zsolt, a hazai McDonald’s éttermeket üzemeltető Progress Étteremhálózat Kft. ügyvezető igazgatója. A Napi.hu tavaly azt kérdezte a cégvezetőtől, hogy hány étteremmel tartanák teljesen lefedettnek a magyar piacot, ám Égi Zsolt erre nem adott konkrét választ. Szerinte ugyanis nincs varázsszám az éttermek számát nézve. Hozzátette: "A környező piacokon látunk a mienknél alacsonyabb, de lényegesen nagyobb lefedettséget is.
Legolvasottabb
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Egy aprónak tűnő per óriási következményekkel járhat: autósok tízezrei érintettek
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat