Egy felhő-technológián alapuló adatközpont és egy kutatási és fejlesztési bázis Borsod-Abaúj-Zemplén megyében tervezett létrehozásáról tárgyalt a legnagyobb kínai szoftvergyártónak és a saját márkás hardver termékgyártók között másodiknak számító Inspur Csoport alelnöke Mengyi Rolanddal, a megyei közgyűlés elnökével. A részben kínai kormányzati forrásból létrehozandó adatközpont alapításához az Inspur Csoport megyei partnert keres. Zhang Dong, a vállalat tengerentúli üzletekért és befektetésekért felelős alelnöke ma több megyei informatikai cég vezetőjével tárgyal, majd ellátogat a Miskolci Egyetemre, amellyel közösen tervezik létrehozni a kutatási és fejlesztési bázist.
Az Inspur Csoport az egyik legkorábban alakult informatikai cég Kínában, amely tavaly a világ száz legjobb elektronikai ipari vállalata között a 13. helyet szerezte meg. Az Inspur Csoport 2011-es árbevétele elérte az 1282 milliárd forintot. A vállalatcsoport legjelentősebb nemzetközi partnerei közé tartozik az IBM, a Microsoft, az LD, az Intel, a Hp, az Ericsson és az Oracle.
Az Inspur Csoport az egyetlen olyan kínai vállalat, amely a felhő-technológián alapuló, saját márkájú termékkel rendelkezik és felhő-technológián alapuló infrastrukturális platformokat alakított ki nagykapacitású szerverei segítségével, óriási tárhelyeket biztosítva, amelyekre saját hardverit is építette.
"A magyar diplomácia stratégiai célja a kínai-magyar gazdasági, kereskedelmi, befektetői és tudományos kapcsolatok bővítése, erről írt alá együttműködési megállapodást tavaly júliusban Kína egyik vezető ipari és termelési központjának és egyben harmadik leggazdagabb tartományának számító Shandong vezetése Borsod-Abaúj-Zemplén megyével. A keleti nyitás politikájának egyértelmű sikere a shandongi székhelyű Inspur Csoport élénk érdeklődése Borsod megye iránt, hiszen a vállalatóriás stratégiájának középpontjában az európai terjeszkedés áll, amelyhez erős helyi partnerekre van szüksége. Óriási eredmény tehát, hogy az Inspur csoport Borsod megyét választotta, ebből is látszik, hogy egy világvállalat szempontjából Magyarország gazdasága stabil és fejlődő, és Borsod-Abaúj-Zemplén megye ennek a fejlődésnek az egyik motorja" - hangsúlyozta a találkozó kapcsán Mengyi Roland.
Tavaly a Shandong tartományban működő cégek összesen 3,7 milliárd amerikai dollár értékű befektetést hajtottak végre külföldön. Mengyi szerint Shandong Tartományi Kormány ösztönzi a jövőben a tartományi vállalatokat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történő befektetések végrehajtására.
Legolvasottabb
Ez a három vármegye vezeti az influenzás listát
Megérkezett a szabadalom, amivel hatost dob Magyarország az elektromos autózásban
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Durvul a kampány: Lázár felszólította Magyar Pétert, hogy konzultáljon Zelenszkijjel
Az orosz légvédelem kivédheti a brit atomrakéták támadásait?
Pusztító tűz ütött ki az Astoriánál, félezer embernek kellett elhagyni az épületet
Egy órával kevesebb alvás – ekkor kell előre tekerni az órákat
Áprilistól minden metróvonalon jön a változás, új fizetési rendszer indul