A bónuszfokozatok érvényesítése mellett a legtöbben idén is a biztosítóval folytatandó elektronikus kommunikáció, valamint az éves, egyösszegű díjfizetés választása révén spórolnak az autósok - magyarázza Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója. A tavalyi 76 százalék helyett idén már az ügyfelek 90 százaléka döntött úgy, hogy kedvezmény fejében éves díjfizetést vállal.
A díjfizetés választott módja is egyre inkább a korszerű megoldások irányába tolódik el. Az éves díjfizetést vállalók körében a tavalyi 61 helyett idén már 85 százalék fizet banki átutalással, a csekket kérők aránya a tavalyi 31 százalékról idén egészen 14 százalékra apadt.
Kapcsolódó
A legsikeresebb biztosítók eddigi sorrendje: a dobogón jelenleg a K&H, az Allianz és az Union áll, együttes részesedésük közel 60 százalék. Őket követi a Groupama és a Wáberer - az első öt biztosító összesen az idei kampány új szerződéseinek közel 80 százalékát tudhatja magáénak.
A kötési aktivitás eddig a várakozásoknak megfelelő. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a január elsején évfordulós szerződések jövő évi díjairól szóló értesítő levelek november 11-ig történő megérkezése nyomán tovább élénkül majd az ügyfelek érdeklődése. Az első napokat követően várhatóan nő az átlagdíj mértéke is, mivel a nagyobb autóval rendelkező, magasabb összegű biztosítást kötő autósok általában hosszasabb megfontolást követően döntenek a váltásról. A Netrisk. hu továbbra is arra számít, hogy mintegy 100 ezer autós fog év végi kötelezőt váltani 18 ezer forintos átlagdíj mellett.
Legolvasottabb
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Durva jelenetek az utcán: Pitbullját uszította a rendőrökre, majd ököllel is nekik ment – felkavaró videó
Már készítik elő a kormányrendeletet: így változik a pedagógusok bére
Ennyit Putyin „békevágyáról”: orosz rakéták csapódtak be mindössze 250 kilométerre Magyarországtól
Éjszakai riadó a NATO-határon: orosz gépek emelkedtek a levegőbe, ez okozta a pánikot
Amerika és Ukrajna bekeményített: felszólították Putyint, hogy végre lépjen a béke ügyében
Lesújtó hír jött: 60 ezres nyugdíjra is alig számíthat, aki így adózik