Az 58 napos vízi közlekedési csúcsidőben a flotta 21 személyhajója és négy kompja szállította az utasokat a tóparti települések között, a séta- és programhajók fedélzetén napközben és az esti órákban több mint 150 ezren élvezhették a magyar tenger és környéke szépségeit. Az idei személyhajózás legforgalmasabb napja augusztus 15-e volt, amikor is 14,5 ezren váltottak jegyet a balatoni hajókra - írja a Magyar Nemzet.
A 2019-es hajózási idény október 23-án ér véget, de október 20-án indul egy különhajó is: a szigligeti süllő-, majd a szezonzárás után a november 17-18-án sorra kerülő tihanyi gardafesztiválra is közlekednek. A balatoni komp november 3-ig továbbra is 40 percenként közlekedik. Az első járat Szántódról 6 óra 40-kor, az utolsó 20 óra 20-kor fut ki a tihanyi révből.
Kapcsolódó
A hajóra szálló közönség véleményét kérdőíves kutatással ismerné meg a Bahart. A elégedettségi felmérést végeztek munkatársai a menetrendi, programhajó- és komputasok körében, aminek tanulságait a következő szezon menetrendjének összeállításakor hasznosítják majd.
2008-ban a Bahart állami tulajdonrésze ingyenes vagyonjuttatással és tőkeemelési elvárással került 21 tóparti önkormányzat tulajdonába. Az év elején az állam közel 35 százalékos tulajdonrészt szerzett cserébe azért, hogy elengedte az önkormányzatok 1,42 milliárd forintos tőkeemelési kötelezettségét.
Augusztus végén az állam a tulajdonosok egyhangú támogatásával 6,6 milliárd forinttal megemelte a cég 4 milliárd forintos tőkéjét, és ezzel valamivel több mint 75 százalékos tulajdoni hányadot szerzett.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Már feni a késeit az ellenség, de Európa tétlenül nézi

Se Ukrajna, se Nyugat-Balkán: két szék közé zuttyanhat az Európai Unió

Nyomás alatt a pedagógusok - Már minden tizedik diákkal gond van

Megvan az oroszok új háborús célpontja? Fusson, ki merre lát - üzenik a dezertőrök

A tanárok és orvosok hamarosan eltűnhetnek – a mesterséges intelligencia veszi át a helyüket?

Az őskáosz megérett: miért fontos a tropára ment M1-M0-csomópont ügye?

Önnek is eltűnt ma egy csomó pénze az állampapír számlájáról? Van rá magyarázat!

Ez sok beteget érint - Változás jön a gyógyszeres dobozokban

Ártatlan turistákat is elvittek az oroszok a frontra, drámai állapotokról vallott két fogoly
