A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden közzétett első becslése szerint a bruttó hazai termék (GDP) az első három hónapban az előző negyedévhez viszonyítva 1,9 százalékkal nőtt. Éves összehasonlításban a teljesítmény 2,3 százalékkal, szezonálisan és naptárhatástól megtisztítva, kiegyensúlyozva 1,8 százalékkal csökkent.
Varga Mihály kiemelte, hogy a magyar gazdaság érte el a legnagyobb növekedést az EU-n belül az eddig nyilvánosságra hozott adatok alapján az előző negyedévhez képest. Ebben az összevetésben az elemzők 0,3 százalékos csökkenést, éves szinten pedig a KSH becslésénél jóval nagyobb, 4 százalék körüli visszaesést valószínűsítettek.
Kapcsolódó
A miniszter az adatokból arra következtetett, hogy a gazdaság jól hasznosította a kormányzati támogatásokat, és alkalmazkodott a kihívásokhoz, így a korlátozások kevésbé fogták vissza a teljesítményt.
Magyarország a sikeres oltási programnak, és a hatékony gazdaságpolitikának köszönhetően megkezdte a visszazárkózást, ezzel lépéselőnyhöz jutott az uniós tagállamok között, és a második negyedévben az előzőnél is jelentősebb, kétszámjegyű növekedésre számíthat - hangsúlyozta.
Varga Mihály szerint éves szinten legalább 4,3 százalékos, jövőre pedig még erőteljesebb növekedés várható, így a fellendülés gyorsabb lehet a várakozásoknál.
Legolvasottabb
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Orosz tengeralattjáró a Szicíliai-szorosban: olasz kémrepülőgép figyeli a Krasznadart
Nyakunkon a kőkemény válság? Tömeges kirúgási hullám söpör végig a határmenti autógyárakon
Ki kell irtani: rémrovar fenyegeti Európát, mindenen végigsöpörhet ez az invazív faj
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Leállították a karácsonykor eltűnt úszók keresését
Túl messzire mentünk Moszkvában? 2025 után már nem biztos, hogy van visszaút
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Vaskos szeletet hasít ki az autóiparból a dél-koreai óriás