A tervek szerint a nyár első napján nyit meg a Pest megyei Tóalmáson a Szent András Gyógyvizes Strand, amely megszerezte a gyógyfürdő címet is – írja a Termalonline.
A Tóalmási Szent András Gyógyvíz többek között arról nevezetes, hogy közepes ásványianyag-tartalmú, nátrium-hidrogénkarbonátos, lágy termálvízről van szó, amit elsősorban térdízületi és csípőízületi problémákra ajánlanak.
A június eleji megnyitótól kezdve a tóalmási Szent András Gyógyvizes Strand várhatóan egész évben működni fog. A szezonban 10-től 19 óráig tartanak nyitva, a szezonon kívül, azaz októbertől április végéig 10 és 18 óra között várják a fürdő vendégeit.
Kőolajat kerestek, termálvizet találtak
Tóalmás község Budapesttől 55 kilométerre, Pest megye Jász-Nagykun-Szolnokkal határos részén található. A településen az 1960-as években kőolajat kerestek, de helyette termálvizet találtak. Ezt nem hagyta veszni a község akkori vezetősége és 1971-ben egy strandfürdőt nyitottak. A hárommedencés fürdő azóta szezonálisan üzemelt, egészen a 2021-es szezonig.Utoljára 2021-ben nyitott meg a tóalmási termálstrand, a két évvel ezelőtti szezont követően egy 260 millió forintos támogatással megkezdődött a fürdő bővítése, felújítása: ekkor többek között új öltözőket és korszerű vizesblokkot alakítottak ki. Felújították a medencéket és egy új, 20 négyzetméteres pancsolómedencét is építettek. Kis fürdőgyógyászatot is kialakítottak, itt elérhető lesz például fizikoterápia, gyógytorna, gyógymasszázs is.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Mindent megtettünk, hogy ne hagyjuk a tűzoltókat munka nélkül szenteste