A kormány a közigazgatási és igazságügyi miniszter javaslatát vitatja meg szerdán - mondta Répássy Róbert. Hozzátette: az Ab hétfői döntése nem érinti az alaptörvény 26. cikkének 2. bekezdését, amely szerint "a Kúria elnöke kivételével a bíró szolgálati jogviszonya az általános öregségi nyugdíjkorhatár betöltéséig állhat fenn".
Az államtitkár arról is beszámolt, hogy a záró rendelkezés szerint a kormány köteles az alaptörvény végrehajtásához szükséges törvényjavaslatokat az Országgyűlés elé terjeszteni.
Az Ab a hatálybalépés napjára visszaható hatállyal semmisítette meg a bírák nyugdíjazásának szabályozását, miután megállapította, hogy az új szabályozás formai és tartalmi szempontból is sérti a bírói függetlenségből fakadó alkotmányos követelményeket. Az Ab formai szempontból azt kifogásolta, hogy a bírói hivatás felső korhatárát a vizsgált szabályozásban nem sarkalatos törvény határozza meg. Tartalmi szempontból pedig azt, hogy az érintett bírákat rövid időn belül elmozdítják hivatalukból.
Orbán: a rendszer megmarad
Marad a bírák nyugdíjazásának új rendszere - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök, reagálva az Alkotmánybíróság (Ab) döntésére. A kormány a tervek szerint még a hét vége előtt javaslatot tesz a parlamentnek az alaptörvény, a bíróságokról szóló jogszabály és a nyugdíjtörvény közötti összhang megteremtésére - jelentette ki a kormányfő a KDNP vezetőivel folytatott tárgyalása utáni sajtótájékoztatóján. "A rendszer marad" - nyomatékosította Orbán Viktor.
Legolvasottabb
Megszületett a döntés a gázkazánok betiltását illetően
Átírják a bértáblát: 20 százalékos emelés és új fizetési arányok jöhetnek az egészségügyben
Brüsszel dilemmája: Megszabadulni Orbántól, de mi van, ha Magyar Péter is kemény falat lesz?
Sokk a magyar egészségügyben: a betegek 89 százaléka nem érti, mi történik vele
Nagy változás a gázszámláknál, megszólalt az MVM: erről jobb, ha mindenki tud
Megkezdődött a háborús visszaszámlálás: már menekítik a diplomatákat a nagykövetségről
Nem infláció, hanem sokk: ez lett az új arany, nem bírják pénztárcával a magyarok
Újabb utalványok érkeznek ezekhez a nyugdíjasokhoz, már elindult a kézbesítés
Már jön a kőolaj a horvátoktól: nem orosz olajat szállítanak