Tavalyi évhez képest ugrásszerűen megnőtt az egészségpénztártagok száma az OTP-nél, már 350 ezer taggal rendelkeznek. A tudatos fogyasztók az idei év első hét hónapjában 11 milliárd forintot fizettek be, ami 29 százalékos bővülést jelent a tavalyi év azonos időszakához képest, ez derül ki az OTP Egészségpénztár és a Budai Egészségközpont 2023-as adataiból.
A járóbeteg-ellátásban körülbelül 27 százalékos betegszámemelkedést tapasztalt az OTP Egészségpénztár, a költések egy év alatt 40 százalékkal emelkedtek. A befizetések közel 50 százaléka érkezik elektronikus úton, mondta Kovács Tamás Attila, a OTP Egészségpénztár ügyvezetője. De még mindig sokan vannak az úgynevezett egészségparadoxon fogságában, mert nem használják ki a költségoptimalizálás lehetőségét.
A munkáltatói befizetések 2 milliárd forintot tesznek ki, jó hír, hogy itt is körülbelül 15 százalékos emelkedést tapasztalnak egy év alatt, vannak új belépők - tette hozzá Kovács Tamás Attila.
Kiemelte: az év második felében még tudatosabbak a pénztártagok, a befizetések nagy részét, 60 százalékát ilyenkor teljesítik az adóvisszatérítés miatt. A pénztári befizetések után 20 százalékos adóvisszatérítés igényelhető, ami évente akár 150 ezer forint is lehet.
Gyógyszerre és a fogorvosra spórolnak a magyarok
A tagok az egészségpénztári megtakarításaikat leggyakrabban a patikában használják fel.
Tíz évvel ezelőtt egymilliárd forintot költöttek el évente a pénztártagok, ma már ez az összeg a 4 milliárd forinthoz közelít a járóbeteg-ellátásban
- mondta Kovács Tamás Attila.
A patika után a legtöbben magán bőrgyógyászt, nőgyógyászt, vagy fogorvos keresnek fel - mondta az OTP Egészségpénztár ügyvezető igazgatója.
Harmadával több beteg egy év alatt a BEK-ben is
A privát egészségügyi szektor fekvőbeteg-ellátást nyújtó területén az ortopédiai ellátások és a szülések a legnépszerűbbek, válaszolta az economx.hu-nak Csernavölgyi István, a Budai Egészségközpont (BEK) vezérigazgatója. Kiemelte, ugyanakkora betegszámemelkedést tapasztalnak a járóbeteg-ellátásban, mint fekvőbetegeket ellátásban. Ugyanakkor azt hangsúlyozta, a járóbeteg-ellátás az, amit out off packet (saját zsebből) meg tudnak fizetni a betegek, az árérzékenység a fekvőbeteg-ellátásban jelenik meg leginkább. Azok a szolgáltatók, amelyik a fekvőbeteg-ellátást ki tudják egészíteni intenzív ellátással, azok a szolgáltatók lehetnek a jövőjükkel kapcsolatban optimisták. Korábban egy egészségügyi konferencián azt derült ki, hogy borúlátóak a hazai egészségügyi magánszolgáltatók.
A Foglaljorvos.hu idén 9 milliárd forintnyi összeget közvetített a weboldalán keresztül, ez az az oldal, ahol a betegek megtalálják a számukra megfelelő orvost - mondta Straub Fanni, a Foglaljorvost.hu ügyvezető igazgatója. A piaci igények szerint a páciensek a transzparenciát keresik leginkább, hogy tájékozódni tudjanak a szakterületekről, megnézzék a magánszolgáltató kórházi hátterét, esetleg az árakat is összehasonlíthassák, ezek a funkciók már elengedhetetlenek manapság.
Nyílik az olló a szektorban is, a jól felszerelt intézményekben már a 30 ezer forintot is meghaladják a vizitdíjak, a lakásrendelők ezt a szintet nem tudják tartani. A portál idén bevezette a bankkártyás előre fizetést, de ezért kedvezményt is kaphatnak az ügyfelek. Straub Fanni azt mondta, azok tudnak fejlődni a magánegészségügyi szektorban, akik költenek innovációra és marketingre, aki pedig nem az lemarad.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Elítéltek Schobert Norbertet, csak most jönnek a százmilliós kártérítési perek

Indul az összeírás, bármikor kopogtathatnak
Leó pápa olyat tett, amire még Ferenc pápa sem volt képes

Legyen résen, kiterjeszti csápjait az adóhivatal

Lemondott az amerikai nagykövet, mert nem bírta nézni, hogy Trump az oroszokat támogatja

Ennyi volt: kivonul Magyarországról a légitársaság

Elfogyott Németország ereje, ténylegesen leszámolnak a merkeli örökséggel

Hamarosan nem postáz több számlát az MVM

Sztálin-szobrot avattak a metróban, reneszánszát éli a diktátor
