A MÁV Zrt. tájékoztatása szerint
újból kapható a Dunakanyar napijegy, a MÁV-VOLÁN-csoport térségben közlekedő, illetve a MAHART kijelölt járatain is érvényes szezonális jegy.
A közlemény szerint a környéket felfedezni vágyók egyetlen jegy megváltásával egyszerűen és kedvezőbb áron utazhatnak.
Idén a MÁV-Volán-csoport járatain bővül a jegy felhasználhatósága:
még több vonaton, HÉV- és Volánbusz-járaton lesz érvényes a Dunakanyar napijegy, amely már családi jegyként is megváltható május 10-től.
A jegyet a Volánbusz összes Solymár és Budapest, valamint Nagykovácsi és Budapest közötti (helyközi sárga színű, agglomerációs kék színű és éjszakai) járatán, továbbá a H5-ös (szentendrei) HÉV teljes vonalán, illetve a MÁV-Start S77-es vonatain és az S71/G71-es vonatokkal közös (Vác - Csörög) szakaszán is használhatják az utasok.
A jegyek megvásárolhatók
- a MÁV-Start pénztáraiban,
- jegyértékesítő automatáiban,
- illetve online a MÁV-applikációban.
Felnőtteknek a termék változatlanul 2499 forintért érhető el, de
újdonság a 6999 forintos családi Dunakanyar napijegy, amely két felnőtt és két, velük együtt utazó 14 év alatti gyermeknek érvényes.
A Mahart Váci körjárat megszűnt, de továbbra is használható a napijegy a Visegrád grand tour (korábban visegrádi körjárat), az Esztergom grand tour (korábban esztergomi körjárat) és a szentendrei körjárat hajóin.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Megkapták a zöld lámpát az amerikaiaktól: helyzetbe kerülhet a Mol
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye
Hegyekben állnak az Epstein-dokumentumok, döbbenetes mennyiséget találtak belőle
Megmutatjuk 2026 összes szabadnapját – így tervezze a szabadságát
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket