Újabb 53 milliárd forintot fizetett ki a kormány a költségvetésből, erről a szerdai ülésen döntöttek. Az 53 milliárdos plusz pénzből a déli határ infrastruktúráját (utakat) fejlesztik, illetve az ott szolgáló rendőrök felszerelésére jut. Az elmúlt két évben összesen 153 milliárd forint ment a déli határ védelmére, ami könnyen 200 milliárd forint lehet.
Paks 2 kapcsán elmondta: hamarosan (decemberben) lezárul a tiltott állami támogatás vizsgálata. Ezt követően kezdődhet a 10 milliárd eurós orosz hitel lehívása. Megvizsgálják, hogy az orosz hitel pénzügyi kondícióit, fönntartva a jogot, ha ennél kedvezőbb finanszírozási forrást találnak, akkor az orosz hitelt előtörlesszék. A lehetséges kedvezőbb pénzügyi források föltárása ezt követően kezdődik.
Az orosz hitel 55 százalékát az uniós közbeszerzési eljárások szerint kell elkölteni, 45 százalékát pedig "nem". Lázár szerint Paks 2 területén már 2017-2018-ban "érdemi építkezések" kezdődhetnek - ezt Ausztria által tervezett bírósági eljárás sem halasztja - tette hozzá a miniszter.
KHF.hu_2015.02.27
Ismerje meg a közbeszerzéseket, keressen a kiírásokban, legyen a nyertesek között!
Legolvasottabb
Súlyos következménye lehet, hogy megduplázták az ingyenes készpénzfelvételi limitet
Katasztrófa az egészségügyben: 32 ezer beteg rekedt a műtők előtt, egyesek 2030-ra kaptak időpontot
Nyomasztóan kemény évek jönnek az ingatlanpiacon, brutális számokat kellene hozni
Készüljön: hétfőn visszatér a tömeg a boltokba, berúgta az ajtót az árréstop
Százezrek haltak bele az idén, pedig mindenki azt hitte, hogy irány a Hold
A szemüveg már a múlté? Zöld utat kapott az új csodaszemcsepp
Emelné a nyugdíjkorhatárt és csökkentené az egészségügyi szolgáltatásokat a kancelláriaminiszter
Öt tuti jel, hogy 2025 volt a harmadik világháború első éve
A MÁV is megszólalt a tetőincidensről: csak a szerencsének köszönhető, hogy egyáltalán túlélték