Másfélszeresére nőtt a melanómás betegek száma az elmúlt évtizedben - írja az SE közleményére hivatkozva az MTI.
Az elmúlt években átlagosan 2300 új melanómás beteget regisztráltak Magyarországon, és ez a legsúlyosabb bőrdaganat leginkább a világos bőrűeket, világos szeműeket veszélyezteti, illetve azokat, akiknek sok anyajegye van - írja Holló Péter, az SE Bőr-, Nemikórtani és Bőronkológiai Klinikájának igazgatóhelyettese a közleményben, akik a fényvédelem és a rendszeres anyajegyvizsgálat fontosságára hívta fel a figyelmet, hiszen a korai felismerés és eltávolítás jelentősen befolyásolja a betegség lefolyását. Ritkábban ugyan, de barna bőrűeknél is kialakulhat ez az elváltozás.
Kapcsolódó
Összességében elmondható, hogy a többi bőrrák - például basalioma, laphámrák - esetében is jelentős növekedés mutatkozik a betegek számában. Ezek lényegesen gyakoribbak, mint a melanóma, de kevésbé veszélyes tumortípusok. Ha idejében felismerik őket, nem járnak komoly következményekkel, ám ha későn megy orvoshoz a páciens, a laphámrák akár áttéteket is képezhet.
Holló Péter elmondta, a bőrt érintő tumorok legtöbbje mögött a genetikai tényezők mellett a káros UV-sugárzás és a többszöri leégés áll, ezért is kiemelten fontos a megfelelő fényvédelem, továbbá a déli órákban magas UV-sugárzás esetén kerülni kell a napot. Emellett ajánlatos naponta többször magas faktorszámú fényvédőt használni.
Még ablak mögött, így akár az autóban, vagy árnyékban is érhetik káros sugarak a bőrünket, tehát ott is óvnunk kell magunkat az erős sugárzástól.
A teljes bőrfelszín évenkénti vizsgálata elengedhetetlen része a megelőzésnek, különösen azoknak fontos erre odafigyelniük, akiknek sok anyajegyük van, vagy előfordult a családjukban bőrrák - javasolja a klinika igazgatóhelyettese, hangsúlyozva az önvizsgálat fontosságát.
Amennyiben új anyajegy jelenik meg, vagy egy régebbinek megváltozik a mérete, színe, viszket vagy vérzik, akkor érdemes mielőbb bőrgyógyászhoz fordulni. Nem érdemes elodázni a vizsgálatot, ha ugyanis kialakul a betegség, akár végzetes is lehet.
Legolvasottabb
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Zelenszkij nyilvánosságra hozta a teljes béketervet, Moszkva azonnal visszavágott
Egy szemet se nassoljon ebből a mogyoróból! Visszahívták ezt a terméket
Orbán Viktor beszólt Brüsszelnek és a Tisza Pártnak is: elsöprő győzelmet ígér
Felrobbanhat a boltban: életveszélyes dolgot dobálnak a visszaváltó automatákba
Megtalálták Mátyás király maradványait? Ez a felfedezés mindent megváltoztathat
Uniós pénzért rohanva: félkész autópályát nyitottak meg a szomszédban
Nemcsak szórakoztatnak, milliárdokat mozgatnak a társasjátékok
Csendben meghozták a döntést: kivonul a svéd iparvállalat