Menczel Lászlóné, a Vágóállat- és Hús Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (VHT) titkára a lapnak elmondta: üdvözlendő, hogy nagyobb arányban nő a kivitel, mint a behozatal.
A hazai feldolgozóiparnak kétségkívül szüksége van az importalapanyagra, a baj azzal van - folytatta -, amikor a kereskedelem közvetlen értékesítésre hoz be tőkehúst az országba. Ezzel ugyanis piacot vesznek el a magyar feldolgozóipari vállalkozások elől.
Kapcsolódó
Az élő sertés felvásárlási ára egy év alatt alaposan megugrott. A 2016 eleji 300 forintos kilónkénti szintről mára 500 forint fölé emelkedett. Az AKI adatai szerint a darabolt sertéshús (karaj, tarja, comb) feldolgozói értékesítési ára 18 százalékkal volt magasabb 2017 áprilisában, mint 2016 azonos hónapjában.
A drágulás a fogyasztást is visszavetheti, a VHT ugyanakkor szeretné elérni, hogy az egészséges táplálkozás jegyében a sertéshús is kapjon helyet a családok asztalán. Ezt szolgálja az úgynevezett Kiváló Sertéshús Védjegy bevezetése is. Az ilyen címkével ellátott tőkehús esetében biztos lehet a vásárló afelől, hogy ellenőrizhető forrásból, jó minőségű árut kap.
Legolvasottabb
Az évtized üzlete volt, ha ilyen autót vett - sok magyar örülhet, hogy bevállalta az egykor lenézett márkát
Szijjártó nekiment a „nemzetközi pénzvilágnak”, Magyar Péter azonnal visszavágott
Dührohamot kapott a Tesla-vezér: 120 milliós bírság után az EU teljes megszüntetését követeli
A szomszédban már készülnek a teljes összeomlásra
Leteszteltünk 18 szaloncukrot – mutatjuk, melyek idén a legfinomabbak
Dráma a tengeren: csapdába esett az orosz szellemhajó teljes legénysége
Alig van beosztva néhány orvos decemberben a Szent Imre Kórházban
„Ha most engedünk Putyinnak, holnap máshol tör ki a háború” – kemény üzenetet küldött az EU főképviselője
Magyar Péter: Hallom, megérkezett hozzátok a közpénz-milliárdokon utazó vándorcirkusz