Az OMSZ üvegházgáz-nyilvántartási osztálya által készített jelentés szerint Magyarországon bruttó 66,2 millió tonna szén-dioxid-egyenérték volt 2011-ben a kibocsátás, míg a földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás ágazat hatását figyelembe vevő nettó kibocsátás 62,8 millió tonna volt. A bruttó kibocsátás a 2010. évi enyhe, 0,8 százalékos emelkedés után 3,2 százalékkal csökkent 2011-ben.
A magyarországi kibocsátás így továbbra is jóval a kiotói jegyzőkönyvben vállalt érték alatt volt tavalyelőtt. A vállalás értelmében Magyarországnak az 1985-1987. évi bázisidőszakhoz képest 2008 és 2012 között 6 százalékkal kellett csökkentenie az üvegházgáz-kibocsátását. A jelentésben vizsgált 2011. év végén a magyar kibocsátás 43,1 százalékkal volt alacsonyabb a bázisidőszakinál.
Az OMSZ jelentése szerint a csökkenés két főbb szakaszban történt. Egyrészt jelentősen csökkent a kibocsátás a rendszerváltozás után, amikor a magyar gazdaság és az ipari ágazatok átalakultak. Ezt követően, 1992-2005 között többé-kevésbé stagnált a magyar kibocsátás, majd az elmúlt évtized második felében az infrastruktúra modernizálásával és az energiaárak növekedésével 17,2 százalékkal mérséklődött.
A 2011-ben kibocsátott gázokat tekintve a legnagyobb részt, 75,1 százalékot a szén-dioxid teszi ki. A metán 12,8 százalékot, a dinitrogén-oxid 10,4 százalékot, míg a fluortartalmú gázoké 1,7 százalékot.
2011-ben az energiaipari kibocsátás közel 4 százalékkal 47,3 millió tonnára, a feldolgozóiparé 5,4 százalékkal 6,1 millió tonnára, míg a hulladékfeldolgozásé 4,8 százalékkal 3,6 millió tonnára csökkent. A mezőgazdaság emissziója 2,6 százalékkal 8,8 millió tonnára nőtt. A földhasználat, földhasználat-megváltoztatás és az erdőgazdálkodás ágazat nettó kibocsátást csökkentő hatása valamelyest mérséklődött, így 3,43 millió tonnával csökkentette az országos referenciaértéket.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

A kínaiak kezébe kerülhet a magyarok egyik kedvenc áruházlánca

Lázár János először úgy látta, mindent elmondtak helyette, aztán mégis üzent az araboknak

Azonnal nézze meg a bankszámláját, százezerrel is beljebb lehet

Csapdát sejt Vitézy Dávid Rákosrendező átadása mögött

Csökkent a 3, az 5 és a 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Betiltották Orbánviktort, az Economx utcára vonult

Mesterséges intelligencia: az Oracle más irányba tart, mint riválisai

Hidegháború zajlik Budapesten – az arabok, a csapdák és a szerencsétlen Rákosrendező

Durván pörög a zsírégető-biznisz, de már fájnak a mellékhatások
