A Nemzeti Választási Bizottság pénteken 11 órától ülésezett, és nem sokkal később be is jelentették a hivatalos végeredményt, amely szerint Karácsony Gergely 293 szavazattal megelőzte Vitézy Dávidot, így továbbra is ő marad Budapest főpolgármestere.
Karácsony Gergely a június 9-i választáson még 324 szavazattal előzte Vitézy Dávidot, a nagyon szűk győzelem után a papírformának megfelelően jogorvoslati körök következtek: Vitézy Dávid kezdeményezésére újraszámolták az érvénytelen szavazatokat – több mint húszezer ilyen volt –, ami a sorrenden nem változtatott, de Karácsony Gergely előnye mindössze 41 voksra csökkent.
Három a magyar igazság
A főpolgármester ezután a Kúriához fordult egy új választás reményében, ahol helybenhagyták a Nemzeti Választási Bizottság eredménymegállapító határozatát. Ezután Vitézy Dávid kezdeményezésére az Alkotmánybíróság elé került az ügy, ahol megsemmisítették a kúriai döntést, így jutott el a folyamat a teljes újraszámlálásig.
A 782 ezer szavazólap újraszámlálása július 9-én, 10-én, és 11-én megtörtént. Az Index csütörtök délután úgy értesült, hogy az újraszámlálás célegyenesében körülbelül kétszáz szavazat Karácsony Gergely előnye, és ezzel gyakorlatilag eldőlt, hogy ő marad a főpolgármester. Nagyságrendileg 1500 olyan szavazólapot találhattak az újraszámláláskor, amely nem a megfelelő helyre volt sorolva. Vitézy Dávid szerdán posztolt arról a közösségi oldalán, hogy információi szerint az újraszámlálásnak köszönhetően növelte előnyét Karácsony Gergely.
Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Legolvasottabb
Mi folyik itt? Őrizetbe vettek egy főügyészségi ügyészt
Páros lábbal, de elegánsan rúgnak ki mintegy 1000 embert a román autógyártótól
Kicsúszik a talaj a balatoni luxuslakópark alól? Lázár Jánosék váratlanul akcióba léptek
Eurót kell venni, nincs mese - így áll most a forint
Ismert politikusnő pőre fotója is szerepel az Epstein-aktákban, nem is gondolná, ki az
Katasztrófa a Börzsönyben, idős bükkerdőket vágtak ki, folyik az olaj a patakokba
Zelenszkij elárulta, ki az egyetlen ember a világon, akitől fél Putyin
Török Gábor kiterítette a lapokat: ekkora esély van a Fidesz választási győzelmére
Multimilliomossá válhat, csak egy apró lépést kell tennie hozzá