A képviselői önálló indítvány szövegezése a korábbi rezsicsökkentési törvénymódosítások sémáját követi, eszerint a szennyvízszippantás díja a 2013 . július 1-jét követő időszakban nem haladhatja meg a január 31-én jogszerűen alkalmazott díjtételek és egyéb számlaelemek alapján, ugyanazon feltételekkel számított összeg 90 százalékát.
A módosító a hulladékról szóló 2012. évi CLXXXV. törvényt is megtoldja, a szerződésszegés esetére kötbérfizetési kötelezettséget kilátásba helyezve. Ezek szerint a közszolgáltató a fogyasztóvédelmi hatóság által megállapított szerződésszegése esetén minden érintett számlára vonatkozóan számlánként összesen 10 000 forint kötbért köteles fizetni a szerződésszegéssel érintett természetes személynek.
Továbbá, a javaslat szerint a különféle közszolgáltatók az általuk kibocsátott számlán kötelesek "jól láthatóan, színes mezőben kiemelve feltüntetni a rezsicsökkentés eredményeképpen jelentkező megtakarítás összegét.
Az indoklás szerint a törvényjavaslat elsődleges célja a nem közművel összegyűjtött háztartási szennyvíz (szippantott szennyvíz) és a kéményseprő-ipari közszolgáltatás díjának 10 százalékos csökkentése a Fidesz frakció javaslata alapján.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Teljesen kicsúszott az irányítás a kezünkből: kontroll nélkül tarol a szuperjárvány, jövőre jöhet a nagy robbanás
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Washington lecsapott európai tisztségviselőkre, Brüsszel azonnal visszavágott
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Óriási fordulat: megdöbbentő hírt kapott Orbán Viktor barátja, ez mindent boríthat
Idén sem lett olcsóbb az otthon sütött bejgli, ennyit kóstál most a magyarok slágersüteménye