"El tudná bárki képzelni, hogy mostantól majd a kormánypárti újságolvasó kér egy Magyar Nemzetet és egy Magyar Időket is? Teljesen életszerűtlen lenne, a jobboldalon ráadásul a Magyar Nemzet még mindig sokkal erősebb márka, mint amilyenné a Magyar Idők válni tudott. Ezt el kell ismerni" - mondta a Népszavának egyik informátora, aki szerint "a politikai napilapok piaca olyan kicsi Magyarországon, hogy nem lenne semmi értelme megtartani a Magyar Időket".
Elvileg a dátum is megvan: augusztus 25-én, vagyis éppen az 1938-as alapításának 80. évfordulóján indulhat újra a Magyar Nemzet. Természetesen a Magyar Idők munkatársainak sem kell aggódnia, őket veszik át majd az újra Fidesz-barát MN-hez.
Kapcsolódó
Legolvasottabb
Már kimondhatjuk, egyre biztosabb, itt biztosan lesz hó karácsonykor
Váratlan fordulat történt a Malév-csőd ügyében - milliárdok érkezhetnek
Csendben lekapcsolnak: mobilok ezrei válnak használhatatlanná
Remeghetünk 2026 miatt? A kétszámjegyű drágulás éve rúghatja ránk az ajtót jövőre
Útra keltek a fuvarozók: elesett a pálya a több ezresre bővülő tüntetés miatt, Lázár tárcája továbbra is értetlenül áll
Friss V4-es adatsor – Csehország már célértéken belül, Magyarország még küzd
Megszűnik a Comedy Central és még további kilenc tévécsatorna
Ha ezt meglátja Orbán Viktor! Brüsszel még a karácsonyfát is elvinné a Karmelitából
A fél ország újratervezett, irdatlan mennyiségben mozdultak meg állampapírpénzek