Gondban van a Pénzügyminisztérium, miután az Alkotmánybíróság kilőtte a házipénztáradót. A problémát a kieső bevételek pótlása jelenti. Veres János pénzügyminiszter egy korábbi tévényilatkozatában már említette, hogy az alkotmányellenesnek ítélt adójogszabályok helyett újakat lesznek kénytelenek hozni.
A NAPI Gazdaság cikke.Gondot okozna a Pénzügyminisztériumnak, ha az Alkotmánybíróság (Ab) sorra kilőné a megszorító csomag részeként hozott, a testület előtt megtámadott intézkedéseket. Több száz milliárd forint a játszma tétje, elég csak a banki különadóra, a házipénztáradóra vagy a dupla járulékalapra utalni. Sajtóhírek szerint a házipénztáradó sorsa már meg is pecsételődött, bár a hivatalos közlemény csak napok múlva jelenhet meg erről.A problémát a kieső bevételek pótlása jelenti. Veres János pénzügyminiszter egy korábbi tévényilatkozatában már említette, hogy az alkotmányellenesnek ítélt adójogszabályok helyett újakat lesznek kénytelenek hozni. Csakhogy arra vajmi kevés esélye lesz a tárcának, hogy már a 2007-es év elejétől gondoskodjon a bevételek pótlásáról. Az adóemelésekről szóló jogszabályokat ugyanis a kihirdetésüket követő 45 nappal lehet csak hatályba léptetni, vagyis legkésőbb jövő szerdáig meg kellene jelennie a Magyar Közlönyben a módosításoknak, hogy ne sérüljön a büdzsé bevételi oldala. Azaz a következő hét napban kellene benyújtani a kormányhoz, majd a parlamenthez, ahol a bizottsági és plenáris ülések után szavazhatnának az előterjesztésekről a képviselők, míg végül a közlönyben megjelenik a törvénymódosítás – ami képtelenség. A felvetés persze teoretikus, hiszen nem ismert az Ab döntése az egyes kérdésekben, de minél később születik meg az alkotmányellenességet kimondó esetleges ítélet, annál nagyobb rést üt a költségvetésen.Más adóügyekben nem köti a 45 napos kényszer a kormányt. Például azon kisebb adójog-technikai módosítások esetében, amelyekről lapunknak nyilatkozott egy hete a pénzügyminiszter. Akkor elmondta, hogy a szövetkezeti célrészjegy és a kamatadó viszonyát kell rendezni, illetve az egyszerűsített közteher-viselési hozzájárulásban terveznek változást. Ugyanitt beszélt arról is, hogy a különadóban elismernék a kutatás-fejlesztésre fordított kiadásokat, azt viszont alkotmányossági aggályok miatt kizárta, hogy a vagyon kedvezményes hazahozataláról javaslat szülessen. Az ezekről szóló előterjesztések sem mentek még be a parlamenthez, a PM tájékoztatása szerint azonban esetükben nem kell a 45 nappal számolni, azok hamarabb hatályba léphetnek.
A gazdaság és az üzleti élet legfrissebb hírei az Economx.hu hírlevelében.
Küldtünk Önnek egy emailt! Nyissa meg és kattintson a Feliratkozás linkre a feliratkozása megerősítéséhez.
Ezután megkapja az Economx.hu Hírleveleit reggel és este.