Szijjártó Péter a kormányülés szünetében közölte az MTI-vel, hogy a kormány eddig az operatív törzs húsz javaslatát támogatta, és ezek a döntések hozzájárulnak ahhoz, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozzon.
A kormány egyik döntése a magyar építő alapanyagipar fejlesztésére vonatkozik. Az építőipari alapanyagok árai elszabadultak, és akkor lehet hatékonyan fellépni az árcsökkentések érdekében és ebből fakadóan az építőipar további növekedése érdekében, hogy ha minél több magyar piaci szereplő tud belépni a versenybe. (Azaz ehhez ad támogatást az állam.)
Kapcsolódó
A másik döntés is a magyarországi beruházásokat ösztönzi: az Eximbank újabb 100 milliárd forintos keretösszegben ad a magyar kis-, közepes- és nagyvállaltoknak kedvezményes beruházási hitelt. A hitel kifejezetten jól használható a kis- és közepes vállalkozások szempontjából is, hiszen számukra ennek a hitelnek a kamata 0,1 százalékos - tette hozzá a miniszter, aki szerint eddig 500 milliárdot adtak 1000 magyar cégnek.
Beruházási hitelprogram is indul a mikrocégeknek
Arról is döntés született, hogy egy fejlesztési beruházási hitelprogram indul a mikrovállalkozások számára; a Széchenyi Kártya Programon belül indítják a Széchenyi Mikrohitel programot - erre 10 év alatt 50 milliárd forintnyi forrást szánnak. A mikrovállakozások számára 10 éves lejáratú hitel nyújtanak, és az ügyleti kamat 0,5 százalékos lesz.
Ismét beavatkoznak a közbeszerzésekbe
Szijjártó Péter azt is közölte, hogy a beruházások könnyen ütemezhetősége és gyors lebonyolítása érdekében a közbeszerzések felgyorsításáról is döntött a kormány. Innentől kezdve az állam egységes kiírásokat fog alkalmazni, ezt blanketta kiírásnak is nevezhetjük - mondta a miniszter. A lényeg az, hogy e sematikus, egységes kiírások használatával az úgynevezett előzetes vizsgálatnak az időpontja több mint egy hónapról 5 napra csökkenhet, így megnő annak az esélye, hogy a beruházásokat határidőben, kiszámítható módon be lehessen fejezni - véli Szijjártó Péter.
Lesz nemzeti beruházáskereső is
Létrejön egy nemzeti beruházási helyszínkereső szolgáltatás, amely gyakorlatilag a Lechner Tudásközpont technológiai fejlesztését és a Nemzeti Befektetési Ügynökség lévő adatbázis bevezetését jelenti. Az a feladata, hogy segítséget nyújtson abban, hogy a Magyarországra beruházást hozni szándékozó vállalatok számára a lehető leggyorsabban, a leginkább kedvező helyszírekre tudjanak javaslatot tenni.
Jöhetnek a külföldi munkavállalók
A kormány úgy döntött, hogy a külföldi tulajdonban álló vállalatok mostantól a létszám 20 százalékáig alkalmazhatnak külföldi munkaerőt az eddigi 10 százalék helyett. Ha nem adják meg ezt a lehetőséget, akkor ezek a vállaltok nem fognak itt bővíteni, és a döntéssel a magyar emberek munkahelyeit is be tudják biztosítani.
Földvásárlásban is segít az állami Eximbank
A kormány létrehozott egy termőföld tőkealapot is, az Eximbanknál, 400 millió eurós értékben. Ez abban segít majd - magyarázta Szijjártó - a magyar élelmiszeripar szereplőit, hogy a stabil alapanyagellátáshoz szükséges földterületek rendelkezésre álljanak.
Legolvasottabb
![Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721904412.jpg/240/?v=2024012201)
Döntött az Európai Bíróság, fontos változások jönnek
![Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721820326.jpg/240/?v=2024012201)
Újabb legendás autómárka hátrál ki az elektromosságból
![Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202309/orig/image1695722427.jpg/240/?v=2024012201)
Tönkreverték az állampapírokat, messzire se kellett menni a 60-70 százalék nyerőért
![Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721922911.jpg/240/?v=2024012201)
Lemaradtak az egyetemről, mert elszámolták a pontjaikat: megszólalt az Oktatási Hivatal
![Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722004810.jpg/240/?v=2024012201)
Tudta, hogy kártérítést kaphat, ha szabija alatt packázik önnel a munkahelye?
![46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1722002885.jpg/240/?v=2024012201)
46 milliárd dollárt bukott pár hónap alatt Bernard Arnault
![Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721992089.png/240/?v=2024012201)
Fura autós aluljáró készteti szabálytalankodásra a sofőröket Budán
![Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202402/orig/image1708513892.jpg/240/?v=2024012201)
Egy tollvonással szerzett 155 ezer előfizetőt a 4iG
![Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan](https://www.economx.hu/fototar/fototar/202407/orig/image1721996150.jpg/240/?v=2024012201)
Új benzinkutat és shopot nyitott az Auchan
![](https://kep.index.hu/1/0/5747/57478/574787/57478721_4251285_b9dd036deaba14c182826068f93e3d86_wm.jpg)