Hivatalosan is bejelentem, hogy úgy döntöttünk, aktivizáljuk pártunkat és elindulunk a 2022-es országgyűlési választáson - közölte az ATV-ben Gattyán György. Mindezt a vitatott, az ellenzéki összefogás támogatottságának zuhanásárt mutató közvélemény-kutatásra hivatkozva jelentette be a milliárdos, és elárulta pártja nevét is: Megoldás Mozgalom – idézi az interjút a Telex.
Gattyán szerint Márki-Zay Péter és az összefogás pártjai nem keresték, ami miatt értetlenségét fejezte ki, de kérdésre azt mondta, egyértelmű célja a kormányváltás.
Az ország egyik leggazdagabb embere közéleti érdeklődését továbbra is homályosan indokolta csupán, arról beszélt például, hogy elmúlt 50 éves.
„Nem célom a miniszterelnökség, ha úgy alakul, elvállalom, de a lehető legrövidebb időre” – mondta például, és az idevágó kérdésre azt is egyértelművé tette, hogy ez azt jelenti, 4 évre vállalkozna a pozícióra. Gattyán szerint feddhetetlensége és így a pozícióra való alkalmassága az adóhatósággal folyamatban lévő ügyei ellenére megkérdőjelezhetetlen.
Legolvasottabb
Sorra érkeznek a panaszok, teljes a káosz: eltűnnek a csomagok, a pénz sem kerül vissza
Karácsonyi sokk: elvitték az orbitális nagyságú főnyereményt
Hiába mentek utcára a fuvarozók, egy tollvonással pontot tett az ügy végére a kormány
Nyilvánossá vált Putyin titkos telefonbeszélgetése: hatalmas ajánlatot tett az amerikaiaknak
Újabb 44,9 milliárd forint tűnt el a költségvetésből: magyarok szomorították el Orbán Viktort
Nyugdíjasok figyelem: itt a bejelentés, ekkor kapnak pénzt 2026-ban
Üzenetet küld az állam a betegeknek: új szabály jön az EESZT-ben, ennek sokan nem fognak örülni
Egy papír hiánya elég lehet, hogy mindent bukjunk: súlyos tévedésben él sok vásárló
Karácsonykor végre megtudtuk, hogy a magyar állam nem döngöli földbe a magyar kriptót