Tavaly Magyarországon egymillió főre vetítve 66 halálos közúti baleset történt, mialatt az Európai Unió átlaga 51,5 fő. Bár az objektív felelősség elvének bevezetése sokat javított a helyzeten (2010-ben még egymillióból 74 embert ért halálos baleset), a 2014-es 63-hoz képest romlott a baleseti statisztika.
A kevésbé kedvező adatok számos okra vezethetők vissza - mondta Kőrös András, a Groupama Tanpálya vezető instruktora a Napi.hu-nak. Egyrészt a hazai autóállomány jóval öregebb a nyugat-európainál és bár ABS van már az autók többségében, a menetstabilizátorról ezt egyáltalán nem lehet elmondani. Az EU területén csak 2014 november 1-jétől nem árulhatnak új személyautót és a kishaszonjárművet ESP nélkül.
Ezt a feltevést bizonyítja, hogy a legkevesebb halálos baleset szinte kivétel nélkül a fejlettebb uniós országokban történik, míg a régióban vagy a balti államokban több. A legrosszabb a helyzet Bulgáriában (95), Romániában (95) és Lettországban (94). A legkevesebb Máltán (26), Svédországban (27) és Hollandiában (28).

Gond lehet a jogosítvány megszerzésének szabályozásával is. Bár Magyarországon is létezik a 2 éves "próbajogosítvány" fogalma, emögött nincs értékelhető szankciórendszer. Kőrös szerint Szlovéniában például a jogosítvány megszerzését követő két éven belül az autósoknak részt kell venniük egy vezetéstechnikai tréningen. Szlovéniában a magyarnál kevesebb, 58 balesete történik egymillió főre vetítve, de az uniós átlagnál ez is több.
Bár Magyarországra nehezen átültethető szabályozás, Svájcban a közlekedési kihágásokért kiszabott büntetés mértéke függ a vezető anyagi helyzetétől. Ez egészen biztosan komoly visszatartó erő lehetne azok számára, akiknek jelenleg például egy 30 ezres büntetés kifizetése nem nagy teher. A lebukás esélyének növelése ugyanakkor már önmagában komoly előrelépés, így az április 5-étől élesedő új nagy tudású traffipaxok szintén csökkentik majd a számokat - mondta a szakember.
Mi a baj az útfelújításokkal?
Bár jó minőségű úton autózni sokkal jobb, mint egy kátyúson, a baleseti statisztikák tanúsága szerint egy felújított úton, a felújítást követően megnő a balesetek száma, hiszen felgyorsul rajta a forgalom - magyarázta Körösi.
Magyarország 2012-ben egy fontos nemzetközi elismerésben, úgynevezett PIN díjban részesült a közlekedésbiztonság javítása területén elért eredmények elismeréseképpen, 2010-2015 között ugyanakkor az EU-ban nagyobb mértékben, 17 százalékkal csökken a halálos közúti balesetek száma, szemben a hazai 13 százalékkal.
Gazdasági hírek azonnal, egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Ilyen hatást gyakorol a szervezetre a buborékos ásványvíz, diétában is segíthet

Felállt a válságstáb: lekapcsolták az ország atomerőműveit

Máris kapcsolja ki ezeket a mobilján, ha nem akarja kivégezni az akksiját
Tényleg szükség lesz az EU 72 órás túlélőcsomagjára? A hatalmas leállások láttán nem kizárt

Európai áramszünet: leállt a kártyás fizetés is, kígyóznak a sorok az ATM-ek előtt

Akár néhány hónap múlva jöhet a vádemelés: megnéztük, hogyan működik a bennfentes kereskedelem

Több országot érintő áramszünet miatt nem járnak a vonatok, és a repülők sem szállnak fel

Több százan rekedtek a metrón: nem csitul a nyugat-európai blackout, káosz és sötétség tombol

Kemény lépés: a Lufthansa betiltja a parfümöt, a napszemüveget és a cigarettát is a fedélzeten
