Az Energiaügyi Minisztérium szombati közleménye szerint 2023-ban a lakosság alig valamivel több, mint 3 milliárd köbmétert fogyasztott el, a most elérhető tartalék ennek közel a kétszerese. A gazdaság igényeit tavaly mintegy 5,5 milliárd köbméter földgáz fedezte, a jelenleg belföldön tárolt mennyiség ezt is meghaladja.
Hozzáteszik: a tavaly együttesen tehát mintegy 8,5 milliárd köbméteres gázfogyasztás több mint 70 százaléka a nagy hidegek beköszönte előtt hozzáférhető. „Az előző fűtési szezon együttesen 5,7 milliárd köbméteres felhasználásával megegyező mennyiséget már szeptember elejére betároltuk” – írják.
Ráadásul az időarányos előrehaladáson alapuló becslések szerint idén 8 milliárd köbméter alá szorulhat az éves földgázfelhasználás. A tartalékok tehát akár még nagyobb hányadát is fedezhetik a tényleges szükségleteknek. Az Európai Unió a földfelszín alatti gáztárolókkal bíró tagállamok számára 90 százalékos feltöltési célértéket ír elő november elsejei határidővel. Magyarország ezt az elvárást már szeptember elejére teljesítette, az európai gázinfrastruktúra-üzemeltetők adatgyűjtése szerint jelenleg 93 százalékon állunk
– számolt be a szaktárca, amely azt is megjegyzi, hogy hazánk hagyományosan a kontinens élmezőnyébe tartozik a fogyasztással arányos töltöttségi mutatókat vizsgálva. Jelenleg is csak a három balti állam készleteit tároló Lettország és Ausztria előz meg bennünket ebben az összevetésben.
Kínai e-autó, állami támogatással? Kapkodnak érte a magyarok
Az Energiaügyi Minisztérium 30 milliárd forintos keretösszegű, az elektromos haszongépjárművek beszerzését segítő programjára már közel 3500 gazdasági társaság jelentkezett, összesen 16,3 milliárd forintért.A részletekről ITT írtunk bővebben.Kövesse az Economx.hu-t!
Értesüljön időben a legfontosabb gazdasági és pénzügyi hírekről! Kövessen minket Facebookon, Instagramon vagy iratkozzon fel Google News és YouTube-csatornánkra!
Gazdasági hírek azonnal,
egy érintéssel
Töltse le az Economx app-ot, hogy mindig időben értesülhessen a gazdasági és pénzügyi világ eseményeiről!
Kérjen értesítést a legfontosabb hírekről!
Legolvasottabb

Jön a vasszigor, az Orbán-kormány pedig ezt kegyetlenül megemlegetheti

Kié lehet az az olasz luxusház, amelyet Orbán-villaként emlegetnek?

Nem fognak örülni az osztrákok ennek a hírnek

Telekom: az áremelés eltörlésével nemcsak a fogyasztókat, hanem a kormányzatot is segítik

Eltűnő uniós források, 400 feletti euró, 8700 milliárdnyi áfa – házon belülről támadják a '26-os büdzsét

Milliárdokat von el a kormány a városoktól, Szeged és Debrecen is tiltakozik

Ez tényleg csak áprilisi tréfa lehetett Nagy Mártontól, repülőrajtot vett a GDP-csökkenés

Érettségizők kerülhettek bajba: mentesítő buszokat indított a MÁV

Végleg törölt Matolcsy-örökség, csúcsosztalék - ettől rettegtek Orbánék
